Történetünk

A kezdetek

A Közösség 1973. május 25-én született meg, amikor Gérard és Jo Croissant, Mireille illetve Jean-Marc Hammel beültek egy pizzériába. Miután megtapasztalták a Szentlélek kiáradását a két fiatal házaspár feltette a kérdést: “Mi lenne, ha közösségben élnénk?” Az első keresztény közösségekhez hasonlóan elhatározták, hogy vagyonközösségben fognak élni. Lanza del Vasto, a Bárka közösség alapítója, akinél Gérard és Jo találkoztak, Louis Dallière és Thomas Roberts lelkészek, valamint Marthe Robin, a Foyers de Charité alapítója inspirálta őket.

« A hívek mind összetartottak, és mindenük közös volt. Birtokaikat és javaikat eladták, s az árát szétosztották, mindenkinek szükségéhez mérten. Naponta egy szívvel-lélekkel ott voltak a templomban, házanként végezték a kenyérszegést, örvendezve és a szív tisztaságával vették magukhoz az eledelt. »

Apostolok Cselekedetei 2, 44-46

AZ APOSTOLI ÉS MISSZIONÁRIUSI TÚLCSORDULÁS

1973 és 1981 között a Közösség alapvetően “szemlélődő” volt. A közösségi tagok nem nagyon mozdultak ki “a falakon kívülre”. Misszionáriusok voltak az imádságon keresztül, azáltal, hogy fogadtak mindenféle embereket, akiket vonzott a liturgia szépsége és a Közösség lelkisége. A vendégszeretetet és az alamizsnálkodást helyezik előtérbe, de befogadják a szegényeket, a kirekesztetteket és az élet sebesültjeit is.

Ezt az első “szemlélődő” szakaszt a Közösség apostoli és missziós tevékenysége követte. Ez a lendület az egész világon gyors növekedést eredményezett.

<« Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet ! »

Izajás 40, 1

« Kit küldjek ? »

Izajás 6, 8

Növekedési válság

A nagyon gyors bővülés ezen szakasza után a 2000-es években a Közösség növekedési válságba került. A kormányzási mód strukturális zavarai, a közösségi élet megtestesülése és az egyes életállapotok identitása mélyreható reformokra kényszerítették. Ugyanakkor megrázta három tagja által elkövetett szexuális visszaélések leleplezése. Ezután hosszú átszervezési folyamat kezdődött.

« Maranatha, jöjj el Uram Jézus ! »

Jelenések könyve 22, 20

A "MEGSZENTELT ÉLET
EGYHÁZI CSALÁDJA" FELÉ

Ez az út 2011 júniusában tetőzött, amikor Le Gall püspök atya, Toulouse érseke, a Közösséget “egyházmegyei jogú krisztushívők hivatalos társulásává nyilvánította azzal a céllal, hogy a megszentelt élet egyházi családjává váljon.”

Ez az új intézményi szakasz alapvetően megváltoztatja a Közösség kormányzását, és lehetővé teszi az egyes életállapotok sajátosságainak tiszteletben tartását. Valójában három ágat hoztak létre: a megszentelt testvérek ágát, a megszentelt nővérek ágát és a laikus ágat. Minden egyes ágnak van egy elöljárója, aki felel annak életéért és a tagokért. Ez a három ág egyetlen közösségben egyesül, amelyet egy elnök irányít. Így az Egyházi Család egy kollegiális kormányzati formának ad helyet, amelyben a különböző életállapotok egyetértése szükséges.

Ezután 2020. november 12-én a megszentelt élet intézményeinek római dikasztériuma megadta Le Gall püspöknek a felhatalmazást, hogy a Nyolc Boldogság Közösségét egyházmegyei jogú “megszentelt élet egyházi családdá” emelje, amire december 8-án, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén került sor.

I WISH TO RECEIVE YOUR NEWSLETTERS (in french)

**You can unsubscribe at any time at the bottom of each email (read the privacy policy)

“Votre don sera reçu par la Fondation pour le Clergé, en faveur de la Communauté des Béatitudes et les données recueillies sur le formulaire de don serviront aux communications de la Communauté des Béatitudes et de la Fondation pour le Clergé.”

A KEZDETEK

A közösségi élet 1974-ben kezdődött Drôme-ban. A két házaspárhoz barátok csatlakoztak, és a kis csoport 1975-ben Cordes-sur-Cielben (Tarn) telepedett le. Itt fogadta a közösséget Coffy püspök atya, Albi érseke, aki kísérte a Közösséget a kezdetekben.

Az első közösségi tagok kezdettől fogva tudatában voltak annak, hogy Isten hívására válaszolnak, és hogy ez a születendő közösség az ő műve.

Gérard protestáns lelkész, Jo katolikus. Izraelben éltek. A többi tag protestáns. A Közösséghez csatlakozni kívánó katolikusokkal együtt felfedezték az Eucharisztiát és Szűz Máriát, ami 1974-1975-ben arra késztette őket, hogy egyénileg megvallják a katolikus hitet.

A Közösség, amelynek fő alapítójaként hamarosan Gérard Croissant-t (akit Efraimnak neveztek el) ismerték el, a “Júda Oroszlánja és az Áldozati Bárány Közösség” nevet vette fel. Bővebben a Közösség nevéről.

Az első alapítói intuíció – közösségi élet az első keresztény közösségek mintájára, lelkes vágy Krisztus dicsőséges eljövetelének meggyorsítására– gyorsan gazdagodott a közösség lelkiségét alkotó elemekkel: az Istennel való egyesülés, Izrael misztériuma, a keresztény Kelet lelkisége, az Egyház egysége, Szűz Máriának való szentelődés…

A Közösség akkoriban csak laikusokból állt, házasokból és egyedülállókból. Néhány egyedülálló ember hamarosan meghívást kapott a megszentelt életre. Így 1978-ban került sor az első szentelésekre (a szegénység, a tisztaság és az engedelmesség hármas fogadalmával). Ugyanekkor került sor az első pap- és állandó diakónusszentelésekre. A Közösség így megnyílt karizmájának egy másik alapvető aspektusa felé: az “életállapotok kommuniója” felé. (A közösségi élet különböző “életállapotokat” egyesít: házas vagy egyedülálló laikusok, megszentelt életűek és klerikusok).

Ma az egyház az “életállapotok kommunióját” ismeri el a Közösség elsődleges karizmájaként. Ez tükrözi az Egyház szentháromságos misztériumát, mint egy különböző személyekből álló közösség, amelyben mindannyian egyedi hivatással rendelkeznek, de ugyanabban a keresztségi kegyelemben osztoznak, és mindannyian Isten szentségre hívott gyermekei.

E kezdetekből, amelyek középpontjában a közösségi élet és az erős szemlélődő élet állt, apostoli és missziós elhívás következett, amely a Közösség gyors növekedéséhez vezetett.

APOSTOLI ÉS MISSZIÓS TÚLCSORDULÁS

Az együttérzés és az evangelizáció minden formája

1981-ben két misszió is elindult Afrikában: egy alapítás Marokkóban, egy muzulmán országban, és a Kongói Demokratikus Köztársaságban lévő Kabinda kórház vezetése.

1981 nyarán szervezték meg az első tábort a tinédzserek számára, amely az Ifjúság-Reménye apostoli mű előzménye volt, és számos programot kínáltak a fiatalok számára (zarándoklatok, megkülönböztetési kurzusok, életiskolák, missziós együttműködés stb.).

A Közösség a médián keresztül is megkezdte az evangelizációt:

1981: a Diakonia megalapítása a hangkazettákon keresztül történő evangelizáció érdekében.
1983: a lelki életről szóló havilap (Feu et lumière) kiadása és az egyházmegyei keresztény rádióállomás, a Radio Ecclésia elindítása.
1984: Az Éditions des Béatitudes kiadó megalapítása.
1983-ban megalapították a Nouan-le-Fuzelier házat, amelynek fő feladata a lelkigyakorlatok, lelki napok és táborok szervezése és fogadása.

Ugyanebben az évben került sor az első nyári nagy összejövetelre is, először Ars-ban (1983 és 1984), majd Lourdes-ban, végül Lisieux-ben (1992-től). Ezek az találkozások nagyszámú embert vonzottak, különösen azokat, akik távol álltak a hittől.

1985-ben a Közösség elindította az “Úr útjait” elnevezésű programot, hogy elérje a kereszténységtől eltávolodott fiatalokat: missziókat tartottak a nyári strandokon, iskolákban és plébániákon. 1990-ben a Közösség alapított egy házat a testvérek és fiatalok képzésére, a fiatalok evangelizálása céljából.

A berlini fal leomlása előtt a Közösség humanitárius és evangelizációs missziókat szervezett a “vasfüggönyön” túl, a Szovjetunióban, Magyarországon, Csehszlovákiában…

A Közösség nemzetközi terjeszkedése

Ez a missziós és apostoli lelkület nemzetközi terjesztéshez vezetett. Az első külföldi alapítások után (Izrael 1975-ben, Marokkó, Olaszország és a Kongói Demokratikus Köztársaság, Libanon 1983-ban, Közép-Afrika 1985-ben, Németország 1986-ban, Gabon 1987-ben, Medjugorje 1989-ben) az 1990-2000 közötti időszakot számos alapítás jellemezte Franciaországban és szerte a világon. Számos püspök hívta a Közösséget a világ minden tájáról egyházmegyéjébe. Így került sor alapításokra Csehországban, Magyarországon, Peruban, Új-Zélandon, Mexikóban, Maliban, Vietnamban, az Egyesült Államokban,…

A “Júda Oroszlánjától” a “Nyolc Boldogságig

Az alapítói pezsgésnek volt egy olyan tapasztalata is, hogy a Közösség eredeti neve (Júda Oroszlánja és az Áldozati Bárány Közösség) sok országban nem volt igazán érthető. Ezért vettük fel 1991-ben a Nyolc Boldogság Közösség nevet. Bővebben a Közösség nevéről.

NÖVEKEDÉSI VÁLSÁG

Az egyházi érés útja

Az első huszonöt év hatalmas fejlődése ellenére 2000-ben a Közösség egyházi státusza még mindig az Albi egyházmegyéhez tartozó egyházmegyei jogú krisztushívők magántársulása volt.

2002-ben a Közösség a krisztushívők pápai jogú nemzetközi magántársulása lett, ad experimentum öt évre.

2007-ben a Laikusok Pápai Tanácsának elnöke mélyreható reflexióra hívja a Közösséget identitásáról és kánoni struktúrájáról.

2007 decemberében a Laikusok Pápai Tanácsának elnöke “irányelveket” küldött a Közösségnek. Ezek “alapvető célja, hogy segítsék a Közösség karizmájában osztozó különböző életállapotokat abban, hogy azt teljes teljességében megélhessék, ugyanakkor tiszteletben tartva az egyházon belüli élet minden egyes állapotának alapvető jellemzőit”.

Az első irányelv a Közösségben élő számos megszentelt személy státuszát kérdőjelezte meg. A második a közösségi házak összetételére vonatkozott. A harmadik a családok Közösségen belüli helyzetét érintette. Végül a negyedik irányelv a belső gyógyítással kapcsolatos tevékenységekről szólt.

A legfőbb kérdés a következő volt: a Közösség, amely magában foglalja minden életállapotot (házaspárok, egyedülálló laikusok, megszentelt testvérek, papok), “laikus” vagy “megszentelt” valóság?

Elkezdődött egy hatalmas, belső feszültségektől sem mentes megkülönböztetési folyamat. Ebben az összefüggésben a Szentszék 2010 októberében Henry Donneaud testvért nevezte ki pápai komisszáriusnak. Ő lett a Közösség általános elöljárója, aki teljes jogkörrel rendelkezett a Közösség irányítására.

Ez a folyamat vezetett ahhoz a döntéshez, hogy a Közösség később a “megszentelt élet egyházi családjává” válhasson.

Visszaélések feltárása

Ezzel a növekedési válsággal párhuzamosan a 2007 és 2011 közötti éveket három prominens személy – köztük a Közösség alapítója – által elkövetett szexuális visszaélések és súlyos bűnök feltárása és feljelentése jellemezte. Ezek a leleplezések megdöbbenést váltottak ki a tagok körében, és a médiát is felbolydították.

2011 novemberében sajtóközleményt adtak ki, amelyben a Közösség elismerte hibáit, és bocsánatot kért azoktól, akik visszaéléseket szenvedtek el benne. A Nyolc Boldogság Közösség, formája és Általános Szabályzata szerint, mindent megtesz az Egyház szívében és annak vezetése alatt, hogy ilyen visszaélések ne ismétlődhessenek meg.

« A MEGSZENTELT ÉLET EGYHÁZI CSALÁDJÁVÁ» VÁLNI

A 2011-2015 közötti időszakban az új Általános Szabályzat végrehajtása sok energiát mozgósított. Ebben az időszakban a tagok és a vezetők képzésére is nagy hangsúlyt fektettek.

2015-ben, majd 2019-ben tartották az első választási közgyűléseket az új Általános Szabályzat szerint.

Ez a folyamat vezetett ahhoz, hogy 2020. december 8-án a Nyolc Boldogság Közösséget  a megszentelt élet egyházi családjává nyilvánították. A Nyolc Boldogság Közösség az egyik első nagy közösség, amely elfogadta ezt a kánoni státuszt, amely lehetővé teszi, hogy a különböző életállapotok, a megszentelt élet alapvető törvényei és a laikusok életállapotának sajátosságai egyetlen közösségben egyesüljenek, amelyben ugyanaz a karizma, ugyanaz a lelkiség és ugyanaz a küldetés érvényesül.

A KEZDETEK

A közösségi élet 1974-ben kezdődött Drôme-ban. A két házaspárhoz barátok csatlakoztak, és a kis csoport 1975-ben Cordes-sur-Cielben (Tarn) telepedett le. Itt fogadta a közösséget Coffy püspök atya, Albi érseke, aki kísérte a Közösséget a kezdetekben.

Az első közösségi tagok kezdettől fogva tudatában voltak annak, hogy Isten hívására válaszolnak, és hogy ez a születendő közösség az ő műve.

Gérard protestáns lelkész, Jo katolikus. Izraelben éltek. A többi tag protestáns. A Közösséghez csatlakozni kívánó katolikusokkal együtt felfedezték az Eucharisztiát és Szűz Máriát, ami 1974-1975-ben arra késztette őket, hogy egyénileg megvallják a katolikus hitet.

A Közösség, amelynek fő alapítójaként hamarosan Gérard Croissant-t (akit Efraimnak neveztek el) ismerték el, a “Júda Oroszlánja és az Áldozati Bárány Közösség” nevet vette fel. Bővebben a Közösség nevéről.

Az első alapítói intuíció – közösségi élet az első keresztény közösségek mintájára, lelkes vágy Krisztus dicsőséges eljövetelének meggyorsítására– gyorsan gazdagodott a közösség lelkiségét alkotó elemekkel: az Istennel való egyesülés, Izrael misztériuma, a keresztény Kelet lelkisége, az Egyház egysége, Szűz Máriának való szentelődés…

A Közösség akkoriban csak laikusokból állt, házasokból és egyedülállókból. Néhány egyedülálló ember hamarosan meghívást kapott a megszentelt életre. Így 1978-ban került sor az első szentelésekre (a szegénység, a tisztaság és az engedelmesség hármas fogadalmával). Ugyanekkor került sor az első pap- és állandó diakónusszentelésekre. A Közösség így megnyílt karizmájának egy másik alapvető aspektusa felé: az “életállapotok kommuniója” felé. (A közösségi élet különböző “életállapotokat” egyesít: házas vagy egyedülálló laikusok, megszentelt életűek és klerikusok).

Ma az egyház az “életállapotok kommunióját” ismeri el a Közösség elsődleges karizmájaként. Ez tükrözi az Egyház szentháromságos misztériumát, mint egy különböző személyekből álló közösség, amelyben mindannyian egyedi hivatással rendelkeznek, de ugyanabban a keresztségi kegyelemben osztoznak, és mindannyian Isten szentségre hívott gyermekei.

E kezdetekből, amelyek középpontjában a közösségi élet és az erős szemlélődő élet állt, apostoli és missziós elhívás következett, amely a Közösség gyors növekedéséhez vezetett.

APOSTOLI ÉS MISSZIÓS TÚLCSORDULÁS

Az együttérzés és az evangelizáció minden formája

1981-ben két misszió is elindult Afrikában: egy alapítás Marokkóban, egy muzulmán országban, és a Kongói Demokratikus Köztársaságban lévő Kabinda kórház vezetése.

1981 nyarán szervezték meg az első tábort a tinédzserek számára, amely az Ifjúság-Reménye apostoli mű előzménye volt, és számos programot kínáltak a fiatalok számára (zarándoklatok, megkülönböztetési kurzusok, életiskolák, missziós együttműködés stb.).

A Közösség a médián keresztül is megkezdte az evangelizációt:

1981: a Diakonia megalapítása a hangkazettákon keresztül történő evangelizáció érdekében.
1983: a lelki életről szóló havilap (Feu et lumière) kiadása és az egyházmegyei keresztény rádióállomás, a Radio Ecclésia elindítása.
1984: Az Éditions des Béatitudes kiadó megalapítása.
1983-ban megalapították a Nouan-le-Fuzelier házat, amelynek fő feladata a lelkigyakorlatok, lelki napok és táborok szervezése és fogadása.

Ugyanebben az évben került sor az első nyári nagy összejövetelre is, először Ars-ban (1983 és 1984), majd Lourdes-ban, végül Lisieux-ben (1992-től). Ezek az találkozások nagyszámú embert vonzottak, különösen azokat, akik távol álltak a hittől.

1985-ben a Közösség elindította az “Úr útjait” elnevezésű programot, hogy elérje a kereszténységtől eltávolodott fiatalokat: missziókat tartottak a nyári strandokon, iskolákban és plébániákon. 1990-ben a Közösség alapított egy házat a testvérek és fiatalok képzésére, a fiatalok evangelizálása céljából.

A berlini fal leomlása előtt a Közösség humanitárius és evangelizációs missziókat szervezett a “vasfüggönyön” túl, a Szovjetunióban, Magyarországon, Csehszlovákiában…

A Közösség nemzetközi terjeszkedése

Ez a missziós és apostoli lelkület nemzetközi terjesztéshez vezetett. Az első külföldi alapítások után (Izrael 1975-ben, Marokkó, Olaszország és a Kongói Demokratikus Köztársaság, Libanon 1983-ban, Közép-Afrika 1985-ben, Németország 1986-ban, Gabon 1987-ben, Medjugorje 1989-ben) az 1990-2000 közötti időszakot számos alapítás jellemezte Franciaországban és szerte a világon. Számos püspök hívta a Közösséget a világ minden tájáról egyházmegyéjébe. Így került sor alapításokra Csehországban, Magyarországon, Peruban, Új-Zélandon, Mexikóban, Maliban, Vietnamban, az Egyesült Államokban,…

A “Júda Oroszlánjától” a “Nyolc Boldogságig

Az alapítói pezsgésnek volt egy olyan tapasztalata is, hogy a Közösség eredeti neve (Júda Oroszlánja és az Áldozati Bárány Közösség) sok országban nem volt igazán érthető. Ezért vettük fel 1991-ben a Nyolc Boldogság Közösség nevet. Bővebben a Közösség nevéről.

NÖVEKEDÉSI VÁLSÁG

Az egyházi érés útja

Az első huszonöt év hatalmas fejlődése ellenére 2000-ben a Közösség egyházi státusza még mindig az Albi egyházmegyéhez tartozó egyházmegyei jogú krisztushívők magántársulása volt.

2002-ben a Közösség a krisztushívők pápai jogú nemzetközi magántársulása lett, ad experimentum öt évre.

2007-ben a Laikusok Pápai Tanácsának elnöke mélyreható reflexióra hívja a Közösséget identitásáról és kánoni struktúrájáról.

2007 decemberében a Laikusok Pápai Tanácsának elnöke “irányelveket” küldött a Közösségnek. Ezek “alapvető célja, hogy segítsék a Közösség karizmájában osztozó különböző életállapotokat abban, hogy azt teljes teljességében megélhessék, ugyanakkor tiszteletben tartva az egyházon belüli élet minden egyes állapotának alapvető jellemzőit”.

Az első irányelv a Közösségben élő számos megszentelt személy státuszát kérdőjelezte meg. A második a közösségi házak összetételére vonatkozott. A harmadik a családok Közösségen belüli helyzetét érintette. Végül a negyedik irányelv a belső gyógyítással kapcsolatos tevékenységekről szólt.

A legfőbb kérdés a következő volt: a Közösség, amely magában foglalja minden életállapotot (házaspárok, egyedülálló laikusok, megszentelt testvérek, papok), “laikus” vagy “megszentelt” valóság?

Elkezdődött egy hatalmas, belső feszültségektől sem mentes megkülönböztetési folyamat. Ebben az összefüggésben a Szentszék 2010 októberében Henry Donneaud testvért nevezte ki pápai komisszáriusnak. Ő lett a Közösség általános elöljárója, aki teljes jogkörrel rendelkezett a Közösség irányítására.

Ez a folyamat vezetett ahhoz a döntéshez, hogy a Közösség később a “megszentelt élet egyházi családjává” válhasson.

Visszaélések feltárása

Ezzel a növekedési válsággal párhuzamosan a 2007 és 2011 közötti éveket három prominens személy – köztük a Közösség alapítója – által elkövetett szexuális visszaélések és súlyos bűnök feltárása és feljelentése jellemezte. Ezek a leleplezések megdöbbenést váltottak ki a tagok körében, és a médiát is felbolydították.

2011 novemberében sajtóközleményt adtak ki, amelyben a Közösség elismerte hibáit, és bocsánatot kért azoktól, akik visszaéléseket szenvedtek el benne. A Nyolc Boldogság Közösség, formája és Általános Szabályzata szerint, mindent megtesz az Egyház szívében és annak vezetése alatt, hogy ilyen visszaélések ne ismétlődhessenek meg.

« A MEGSZENTELT ÉLET EGYHÁZI CSALÁDJÁVÁ» VÁLNI

A 2011-2015 közötti időszakban az új Általános Szabályzat végrehajtása sok energiát mozgósított. Ebben az időszakban a tagok és a vezetők képzésére is nagy hangsúlyt fektettek.

2015-ben, majd 2019-ben tartották az első választási közgyűléseket az új Általános Szabályzat szerint.

Ez a folyamat vezetett ahhoz, hogy 2020. december 8-án a Nyolc Boldogság Közösséget  a megszentelt élet egyházi családjává nyilvánították. A Nyolc Boldogság Közösség az egyik első nagy közösség, amely elfogadta ezt a kánoni státuszt, amely lehetővé teszi, hogy a különböző életállapotok, a megszentelt élet alapvető törvényei és a laikusok életállapotának sajátosságai egyetlen közösségben egyesüljenek, amelyben ugyanaz a karizma, ugyanaz a lelkiség és ugyanaz a küldetés érvényesül.

Vivez l'Avent à
l'école des Saints

/

Inscrivez-vous pour suivre notre parcours viidéo

Pictos-bougies-avent-2022