Külső tagok

A Nyolc Boldogság Közösséghez, mint Lelki Családhoz külső tagok is kapcsolódnak. Fiatalok, házaspárok, egyedülállók, állandó diakónusok vagy egyházmegyés papok, akik mindennapi életüket a Közösség lelkisége szerint élik, és részt vesznek a Közösség apostoli tevékenységében, imájukkal és anyagi segítségükkel támogatják a Közösséget. A kapcsolódás formái a következők:

A BÁRÁNY

TANÍTVÁNYAI

Képzési és elköteleződési forma 16-30 év közötti fiatalok számára, akik személyes megtérést éltek át, és Krisztust választják életük egyetlen Urának és Mesterének. A Bárány Tanítványai rendszeresen összegyűlnek valamely közösségi centrumban; hitükkel és konkrét feladatok vállalásával tesznek tanúságot elköteleződésükről az Egyházban és a társadalomban.

A BÁRÁNY

BARÁTAI

„Követik a Bárányt bárhová mégy.”  (Jel.14, 4)

Különféle korú hívők, akik a Nyolc Boldogság Közösség lelkisége szerint élnek. Rendszeres imaéletetre törekednek, melyet a közösségi liturgia ihlet, és aktívan részt vesznek a Közösség életében és missziójában. Elköteleződésük egy évre szól, évente megújítható.

VILÁGI PAPOK

TESTVÉRISÉGEI

Nyolc Boldogság Papi Testvériség: egyházmegyés papok, akik saját szolgálati helyükön a Közösség lelkisége szerint kívánnak élni. Elköteleződésük egy évre szól, évente megújítható. Rendszeres találkozókat szerveznek, és részt vesznek a Közösség misszióiban.

SZEMÉLYES

TANÚSÁGTÉTELEK

MEGNÉZEM

MÉG

“Votre don sera reçu par la Fondation pour le Clergé, en faveur de la Communauté des Béatitudes et les données recueillies sur le formulaire de don serviront aux communications de la Communauté des Béatitudes et de la Fondation pour le Clergé.”

Je souhaite recevoir vos mails de nouvelles

*Vous pouvez vous désabonner à tout moment en bas de chaque email (lire la politique de confidentialité).

    Adatvédelmi áttekintés

    Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

    Feltétlenül szükséges sütik

    A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

    Analitika

    Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

    A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.