Idén is megrendezzük a Tábor Hegyi Napokat, 2024. július 17-21. között, 16 és 35 év közti fiataloknak. A téma : „Keresd a békét” (Zsolt 31,15). Bővebb információért és a jelentkezéshez IDE kattints.

De mi is az?

Túl az Óperencián (vagy legalábbis a Balatonon), Letenyén még éppen innen, Nagykanizsán is túl, ha nem is az Üveghegyen, de a homokkomáromi domb tetején áll egy kegytemplom. A templom árnyékában, az erdő szélén él egy szerzetesközösség: a Nyolc Boldogság Közösség. A közösségi tagok azonban sosincsenek egyedül, látogatókból nincs hiány. Minden év júliusában pedig szélesre tárják a kolostor kapuit, hogy az ország minden szegletéből, határokon innen és túlról idezarándokoló fiatalokat fogadják a messze földön híres lelkigyakorlatukra, a Tábor Hegyi Napokra. Földre szállt mennyország? Vagy az Isten országa ez, amely közöttünk épül? Az biztos, hogy aki a Tábor Hegyi Napokon jár, nem távozik üres kézzel. A résztvevőknek nem kell próbákat teljesíteniük, sem sárkányokkal megküzdeniük ahhoz, hogy elnyerjék a fele királyságot. Elegendő, ha nyitott a szívük: a Király, maga a Jóisten várja őket egy hetedhét országra szóló lakodalomhoz sem fogható örömünnepre.

Homokkomáromban a mese valósággá válik. Az Istennel való találkozás öröme lép be a hétköznapjainkba. Nem szeretem démonizálni a „mai világot”, sem a „mai fiatalokat”: úgy gondolom, minden kornak megvoltak a maga kihívásai, amelyekkel a benne élőknek meg kellett küzdeniük. Viszont kétségtelen, hogy vannak jelenségek, amelyek ránk jobban nehezednek, mint az ötven vagy száz évvel ezelőtt élő felmenőinkre. Ma, 2022-ben valóban jóval több inger ér bennünket, így a mi generációnknak tényleg komoly küzdelmet jelent a lelassulás, az elcsendesedés, a kapcsolatok építése és ápolása. A Tábor Hegyi Napok lelkigyakorlata pedig minderre lehetőséget teremt: kiszakadni a mindennapok mókuskerekéből és belépni egy másik, földöntúli realitásba – magának az Istennek a valóságába. Újra kapcsolatba lépni önmagunkkal, a belső, rejtett világunkkal, találkozni annak minden fényével és árnyékával. Újra megtanulni kapcsolódni másokhoz és az Istenhez. Mindezt pedig közösségben.

Három ág – egy közösség

De kik is azok, akik megálmodták és évről évre megvalósítják a Tábor Hegyi Napokat? A jövőre 50. jubileumát ünneplő, francia alapítású Nyolc Boldogság Közösség tagjai azok, akik minden évben formát adnak a lelkigyakorlatnak. Az ide látogató fiatalokat valóban egy közösség, egy család fogadja. Nem is akármilyen család: az – egyházjogilag szólva – megszentelt élet egyházi családja. Három ág – a férfi szerzetesek, a szerzetesnők, valamint a laikus ág – együttesen alkotja ezt az egységet, kiegészülve az egyházmegyés papokból álló papi testvériséggel és a külső laikus tagokkal. Ugye, milyen hatalmas ez a gazdagság, az életállapotok kommuniója, amellyel Isten megajándékozta a „nyolcbéseket”? Mindez pedig megjelenik a tábor szervező csapatában is: szerzetesek és laikusok, családosok és fiatalok a közösség homokkomáromi, budapesti, kecskeméti és immár pécsi jelenlétéből teremtik meg évről évre a teret a THN-re. Hatalmas ereje van annak, hogy egy közösség, amely maga is megtanulta, hogyan élje meg a Szentháromságtól tanult egymás felé fordulást, kinyitja a kört és bevonzza az újonnan hozzá érkezőket. Az apostoli szolgálatuk által pedig nem túlzás állítanunk, hogy életek formálódnak át. Tékozló fiúk és lányok, Isten eltévedt, elbizonytalanodott, vagy csak feltöltődést kereső gyermekei találkozhatnak az Élő Forrással, Jézussal. Mert bár a keretet a Közösség adja, tartalommal maga az Isten tölti meg ezeket a júliusi napokat.

Egyszer volt, hol nem volt…

A kilencvenes évek közepén Magyarországról egy csapat lelkes „nyolcbés” fiatal évről évre részt vett a közösség egy francia házában megrendezett ifjúsági fesztiválon. Egy idő után pedig felmerült az igény, hogy ne kelljen egész Franciaországig menni a lelki feltöltődésért – hozzuk el magunkhoz a fesztivált! Így született meg a Tábor Hegyi Napok. A kezdetekről Versegi Beáta Mária nővért, a THN első főszervezőjét kérdeztem.

„A franciaországi tapasztalat inspirált minket. Fontos volt, hogy a program hívogató legyen a fiatalok számára. Így alakult ki, hogy nem kelünk túl korán és van tér az éjszakai programokra is – mint egy rendes fesztiválon. A felszabadultság mellett viszont mindig ugyanolyan fontos volt a mély lelkiség és az istentapasztalat. A kettő együtt jelent meg már az első évben is.” – meséli Beáta nővér. „Emlékszem, az első THN-en nagyjából 30 táborozó vett részt. Én pedig teljes meggyőződéssel mondtam a szervezőtársaimnak: ezt az egészet most úgy kell csinálnunk, mintha 120 embernek szerveznénk a tábort. Mindent úgy kell kitalálnunk és megalapoznunk, hogy egyszer akár működhessen ötször ennyi táborozóval is. Persze elég nehéz volt ezt elhinni egy maroknyi fiatalt látva. Számomra viszont a THN ötlete egyértelműen egy Istentől jövő belső indíttatás volt. Ha pedig a Jóisten akar valamit, akkor az Ő hívásának megfelelően kell cselekednünk. Ő nagy tábort akart, így hát mi nagy tábort szerveztünk, akkor is, ha az elején csak 30 fiatal jött el.” Az elmúlt évtizedek tapasztalata pedig alátámasztja ezt, mára 100-150 fős táborrá duzzadt a THN. Az első táborok óta több száz, több ezer fiatal találkozott Homokkomáromban Isten mindent átformáló szeretetével. Születtek itt hivatások, kapcsolatok és házasságok, városokon átívelő barátságok, nem utolsó sorban pedig első és újbóli megtérések. „Azt látom, hogy jönnek-mennek a szervezők, a stílusok, az, hogy éppen aktuálisan milyen formában születik meg a tábor. Álmomban sem gondoltam, hogy 25 év elteltével is lesz még THN. Az ígéret viszont örök és nemzedékről nemzedékre száll. Isten valóban egy sok-sok fiatalt befogadó tábort álmodott meg itt, rajtunk keresztül pedig évről-évre megvalósítja.”

Egy nap a Tábor Hegyén

Reggel nyolc óra. Ha nem a szomszédos erdőből kiszűrődő madárcsicsergés, akkor a templom hangszórójából szóló ébresztő műsor kelti a táborozókat. Az előző éjszakai hosszúra nyúlt beszélgetéstől álmos arcok jelennek meg a sátornyílásokban. Kit a dicsőítő slágerek ritmusa, kit a kabaré-stílusú reggeli rádióműsor ráz fel az álmából. A profánnak és a szentnek eme egészséges egysége jellemzi a tábori mindennapokat: a THN egy olyan hely, ahol megfér egymás mellett az Isten jelenlétéhez méltó ünnepélyesség és a felhőtlen kacagás, a kitörő öröm, a jókedvű viccelődés olyan módon, hogy egyik sem kisebbíti a másik értékét.

Miután ki-ki elfogyasztotta éltető kávéját és reggelijét, lelkének is táplálékot talál a dicsőítés során. A közös ima után a szíveket-elméket töltő tanítás következik, amely minden évben újabb és újabb kincseket tár fel az Egyházból. Sokszor az adott szentév, vagy egy-egy pápai dokumentum adja a tábor témáját, a cél pedig az, hogy az Egyház tanítását élővé tegyék a fiatalok számára. Nem csak „valami lelki téma” az, amivel itt találkozunk: az Egyház kincsesbányája, a Szentháromság végtelensége tárul fel előttünk.

A tanítás után délben szentmisével ünnepel a tábor. Emlékszem, első táborozóként az egyik legnagyobb újdonság a liturgiák szépsége volt számomra. Minden nap egy örömünnep volt. Szépen lassan fedeztem fel a szentmise gazdagságát, az Istennel való találkozás szűretlen tisztaságát ezekben a pillanatokban. A tömjénillat, a zene, az oltár körül álló papok mind segítettek átélni azt a lelki élményt, mintha magukkal az angyalokkal ünnepelnénk az Isten trónja körül, az Ő jelenlétében.

Ebéd után változatos programok közül választhatnak a résztvevők. Fórumok, kerekasztal-beszélgetések és kérdezz-felelek segítik elmélyíteni a hét témáját. A délután folyamán van tér a beszélgetésekre, a közös játékra – a csocsómaraton, a számháború vagy a foci egyik évben sem maradhat el. Az atyák folyamatos jelenléte lehetőséget teremt a gyónásra, a közösségi tagoktól bármikor lehet segítő lelki beszélgetést kérni, így vasárnap elindulva a hegyről, nem kell magunkkal cipelni szívünk terheit. A délutánok során mindig akad egy-egy olyan program, ahol a Közösséget és annak lelkiségét ismerhetik meg alaposabban az érdeklődők. Az egyik személyes kedvencem a liturgikus tánc, a test nagyon különleges imája. A zsidó gyökerű, bibliai igerészeket segítségül hívó táncok egy egészen új szintre tudják emelni az ember Istenhez igyekvését. Benne van az Igéhez való ragaszkodás, a közösség ereje, a teljes lényünk, testünk-lelkünk átadása az imában. Sokan osztják meg azt a tapasztalatot, hogy bár nem szeretnek táncolni, főleg mások előtt, a liturgikus tánc során mégis szabadon át tudják adni magukat ennek a testi-lelki élménynek.

Tovább növelve a közösség erejét, a vacsora kiscsoportokban zajlik. A táborban együtt szolgálatot teljesítő kiscsoportok ilyenkor át tudják beszélni, mi minden érte őket a nap folyamán, megoszthatják egymással, mi érintette meg őket a tanításból, a délutáni programokból. A vacsorát követően pedig az imaest teszi fel a napra a koronát, amely szintén visszatükrözi a közösség által élt lelkiségi elemeket. Hogy mikre gondolok? Fontos például, hogy valahogy kézzelfoghatóvá tegyük az Istennel való földöntúli tapasztalatokat. Ebben segítenek a díszletek – itt pedig, Kedves Olvasó, engedd el nyugodtan a fantáziádat! A homokkomáromi templomban épült már hajó, a Szövetség sátra, ige-eső, az egész templomot szárnyai alá vevő galamb, Mária és Márta betániai otthona, az Édenkert… így az egyszeri táborozó átélheti, hogy milyen belépni a Szentek Szentjébe, vagy leülni Jézus lábához, esetleg elidőzhet a bűnbeesés előtti paradicsomi idillben. Az imaesteken a táborozókat a tanúságtételek és a szentségimádás segítik az Istennel való mélyebb találkozásban, a közbenjáró ima és a dicsőítés által pedig belekóstolhatnak a Lélekben való életbe. A Szentháromságos Isten mérhetetlen gazdagsága mutatkozik meg ezeken az esteken.

A szent és a profán találkozása végigvonul a teljes táboron: egy felemelő, szíveket átformáló imaest után helye van a mókának és kacagásnak is. Társasjáték-esttel, Ki mit tud?-dal, „Felismered-e a nővéreket a 30 éves fotókon?” című kvízzel, vagy éjszakába nyúló beszélgetésekkel zárul a nap, kinek-kinek az alvásigénye szerint. Másnap pedig indul minden elölről, és az ember a hét végére eljuthat oda, hogy jó volna, ha ennek sosem lenne vége, hogy „Uram, jó nekünk itt lenni!”. De eljön a vasárnap, a búcsú pillanata. A THN viszont küldetést ad: ha az öt nap elteltével lemegyünk a hegyről, a fent megtapasztalt valóság jön velünk. Ahogy Péteren, Jakabon és Jánoson is nyomott hagyott a Tábor hegyi jelenet, úgy a THN résztvevői is átformált szívvel térnek haza otthonaikba, hogy a tábort követő hónapokban hirdethessék a homokkomáromi dombon megtapasztalt élő Istent.

Otthon Istennél, otthon a közösségben

Amikor először Homokkomáromba érkeztem, felhúzva a bőröndömet a buszmegállótól a dombtetőre, több száz kilométerre az otthonomtól, úgy éreztem, hazaértem. A tapasztalat azt mutatja, hogy a friss táborozó számára hamar bebizonyosodik: Homokkomáromban valóban otthonra lelhetünk.

„A Tábor Hegyi Napok és Homokkomárom már a kezdetek óta otthonommá vált. Amikor először megérkeztem, még nagyon ismeretlen volt minden. A hely, a közösség, a vallás. De a tábor végére barátságok szövődtek, jó és értékes beszélgetésekkel tértem haza és azóta is visszajárok. Ebben a táborban egyszerre találtam meg a békét, a barátságot, a biztonságot, a szórakozást, de az imádságnak a valós, Istenhez emelő tapasztalatát is.” – mondta Tompa Szabolcs, aki hosszú évek óta visszajáró táborozó.

„Itt otthon van, béke, egyszerűség és jóság. Olyan jó, hogy az az Isten, akit ebben a táborban egyre jobban megismerek, nem marad itt, hanem velem jön, bárhová megyek.” – fogalmazta meg Pesti Ráhel, a közösség egy fiatal külső tagja.

Mert a Tábor Hegyi Napoknak ez is a lényege: sokszor érezzük, hogy „THN-ről THN-re élünk”, és ahogy közeledik a július, egyre nehezebb túlélni a hétköznapokat. A táborban megélt tapasztalatokat azonban hazavihetjük: éljük meg az Istennel való találkozást és a közösséget a mindennapokban! Isten újabb és újabb arcát mutatja meg, nem csak Homokkomáromban, hanem az otthonunkban is. Kényszer nincs, csak lehetősége – ha igent mondasz és kitárod a szívedet, a találkozás nem maradhat el!

Dócs Niki, Bárány Barát és a THN szervezőteam tagja

A cikk megjelent a Megújulás a Szentlélekben magazin 2022. III-IV. számában. (http://www.mkkm.hu/)