Tábor Hegyi Napok – ezúttal nálad!

„A Tábor Hegyi Napok a Nyolc Boldogság Közösség ifjúsági tábora, melyet minden év júliusában rendeznek Homokkomáromban”. Nos, ez a sokszor használt mondat az idei évben nem állja meg a helyét! Ezen a nyáron nem lesz THN – legalábbis a megszokott formában nem.

Viszont alig 24 óra, és kezdetét veszi a #THNonline!

Hogy ez mégis mit jelent? Egyrészt, hogy idén nincs sem korhatár, sem távoli úticél, sem sakkozás a szabadságokkal! …. Július 21-26. között minden nap megosztunk veletek egy napindító elmélkedést, valamint felelevenítjük Csernai Balázs atyának a 2009-es THN-n elhangzott tanításait. Ezekhez kapcsolódóan gondolatébresztő kérdéseket vagy javasolt gyakorlatokat is megosztunk veletek, hogy minél inkább elmélyíthessétek a hallottakat.

A hét csúcspontjaként pedig a Tábor Hegyi Napok Kecskemétre költözik: nagy szeretettel várunk benneteket egy lelki délutánra július 24-én pénteken a Szentcsalád Plébániára! Hogyha mégsem tudnátok eljönni személyesen, bekapcsolódhattok az élő közvetítésbe a Shoeshine TV Youtube-csatornáján!

A #THNonline megosztott tartalmait megtaláljátok a Nyolc Boldogság Közösség Youtube-csatornáján (érdemes feliratkozni!): https://www.youtube.com/nyolcboldogsag , valamint a Tábor Hegyi Napok Facebook-oldalán: https://www.facebook.com/taborhegyinapok

Július 24-én az élő közvetítéseket az alábbi linkeken követhetitek:
⛪️ 16:30-tól szentmise: https://youtu.be/BiRFiuBimgo
🙏 18:30-tól imaest: https://youtu.be/7s9ijI7ZJ3M

 

 

Sr Margit du Royaume de Dieu

Margit nővér a Közösség magyar nyelvű honlapjának szerkesztője, a homokkomáromi ház tagja.

Kategória

,

Címke

CIKKEK, AMELYEK ÉRDEKELHETIK ÖNT

Szeretettel várunk mindenkit a budapesti Örökimádás templom Karzat Galériája legújabb, Genezis című kiállításának megnyitójára, amelyre az Ars Sacra Fesztivál keretein belül 2024. szeptember 15-én (…)
BETÁNIA NAPOK 2024 2024-ben újra várjuk kicsik és nagyok, fiatalok és idősebbek jelentkezését a Betánia Napokra, Veszprémbe, hogy együtt „Emlékezzünk meg az Úr jóságáról”! (…)

Szeretnék hírlevelet kapni (csak franciául)

    *Minden e-mail alján bármikor leiratkozhat (olvassa el az adatvédelmi szabályzatot).

    “Votre don sera reçu par la Fondation pour le Clergé, en faveur de la Communauté des Béatitudes et les données recueillies sur le formulaire de don serviront aux communications de la Communauté des Béatitudes et de la Fondation pour le Clergé.”