Szeptember 28-án, az Arkangyalok ünnepének hétvégéjén nagy öröm érte a Nyolc Boldogság Közösséget: több év imádságos és munkás előkészület után a pécsi házuk megnyitójára és házszentelőjére kerülhetett sor. A dátum nem véletlen, hiszen az új alapítás a három főangyalról, Gábrielről, Mihályról és Rafaelről kapta titulusát. Az ünnepre közel százan gyűltek össze a pécsi Szent Ferenc-templomban, köztük Felföldi László pécsi megyéspüspökkel és Johannes-Maria Poblotzki CB atyával, a Nyolc Boldogság Közösség általános elöljárójával.

A Nyolc Boldogság Közösség egyházjogi státusza a megszentelt élet egyházi családja. A hivatalos elnevezés és az intézményforma mögött felsejlik az a mély karizma, amelyet a Közösség a mindennapjaiban is él: a testvérek közötti egység, a befogadás, az életállapotok kommuniója – a Szentháromság szeretetközösségét követve. Ez a lelkület övezte a pécsi házszentelőt is, ahol családias közegben ünnepelhettünk a Közösség magyar és külföldi tagjaival, a Pécsi Egyházmegyével, a ház építkezésében résztvevőkkel, barátokkal a távoli és közeli múltból, valamint a közösség jövőjét jelentő fiatalokkal.

„Mi kell ahhoz, hogy egy álom valósággá váljon?” – kezdte elmélkedését Versegi Beáta-Mária CB nővér, a pécsi alapítás elöljárója. „Kellenek hozzá álmok és álmodók.” Beáta nővér köszönetet mondott a jelen lévő Felföldi László püspök atyának, az egyik „nagy álmodónak”, amiért igent mondott a Nyolc Boldogság Közösségre és befogadta őket a Pécsi Egyházmegyébe. Az álom, egy új magyarországi közösségi ház álma egykor megszületett többek szívében, ennek beteljesedéséhez pedig szükség volt kellő mértékű bizalomra és ráhagyatkozásra, elkötelezettségre és kitartásra, erőfeszítésekre és többszöri újratervezésre. Az út végén pedig felsejlett, hogy a megvalósult álom nem csak egyikünké, hanem magáé a Jóistené, ebben pedig mindannyian ajándékokká válhatunk a másik számára.

Az álom beteljesedésével nem csak egy ház épült, hanem egy közösségi háló is – így fogalmazott Beáta nővér. Ezt emelte ki hálaadásában Bajnóczy Sára CB nővér is, a Nyolc Boldogság Közösség homokkomáromi jelenlétének elöljárója, aki az álom kibontakoztatásában szintén jelen volt. Felelevenítette azt a hosszú és kanyargós utat, ami végül a Pécsi Egyházmegyébe vezetett, majd köszönetet mondott a Nyolc Boldogság Közösség egész lelki családjának és barátainak, Pécs helyi közösségeinek, valamint a Közösséggel itt Pécsen megismerkedő  barátoknak, akik máris rátaláltak és kapcsolódnak a pécsi jelenléthez. Sára nővér hozzájuk intézte záró szavait és a Közösség nevében megígérte, hogy imádkozni fogunk értük, a hivatásaikért, hogy a Nyolc Boldogság Közösség karizmáin keresztül találhassa meg őket a Jóisten.

Felföldi László püspök atya személyes hangvételű beszédét úgy kezdte, hogy Isten már korábban puhította, formálta az ő szívét a közösség irányába, személyes kapcsolódásokon keresztül. Majd a Közösség hitvallásából idézett: „A Közösség születésekor fiatal felnőttek, házasok és egyedülállók együtt tapasztalták meg a Szentlélek kiáradását: Isten él és cselekszik.” Hogy ez hogyan történik, hogyan formál egy álomból valóságot, az az Ő titka, amit nem láthatunk.

Egy otthon is egy formálódás végeredménye: egy hely, ahol letelepszünk, ahol magunkra találunk, amely hely akkor válhat valódi otthonná, ha közösségre is lelünk ott. „Közös otthonunk a föld” – idézte Ferenc pápát, majd tovább fűzte a szentatya üzenetét: „Közös otthonunk lett a Pécsi Egyházmegye.”

„Prófétává, próféciává kell válni!” – mondta püspök atya a közösség szerzeteseihez fordulva. A szerzetesi életen keresztül Isten olyan hivatásra hív, olyan belső világra, amelynek ízét máshogy nem tudnánk megtapasztalni, és azt ajándékozza, amelyre valóban szükségünk lesz. Az élet a túlspiritualizált hozzáállás és a szigorú, merev szabályok közt van, és úgy látja, a Nyolc Boldogság Közösség ebben jó úton halad. Ez az élet az, amely gazdagítja és erősíti a szívet, és mindig nyitott az újra, amiben van kockázat és bizonytalanság.

„Ti vagytok a világ világossága, ti vagytok a föld sója.” (vö. Mt 5,13–14) – zárta köszöntését a pécsi megyéspüspök Jézus mondataival. A világosság – a csönd és az imádság –, valamint a só – az étel íze, hangulata, a közösségi lét – azok az ajándékok, amelyeket a Nyolc Boldogság Közösség a Pécsi Egyházmegyének fog tudni adni jelenlétével. Végül püspök atya egy csomag parajdi sót ajándékozott a nővéreknek, hogy emlékezhessenek: legyen tetteiknek és jelenlétüknek éltető íze mások számára.

Johannes-Maria Poblotzki CB atya, a Nyolc Boldogság Közösség májusban megválasztott új elnöke folytatta a hálaadások sorát, és megköszönte a meghívást a pécsi egyházmegyének, valamint a munkát az építkezésen dolgozóknak. Kiemelte, hogy minden alapításkor megtapasztalhatjuk: Isten az, aki kezdeményez és minden lépésünket kíséri, nélküle csak homokra építkeznénk, hiszen ami nem Krisztusra épül, az nem marad fent. A pécsi ház Krisztuson alapszik, így kérte az Ő áldását, hogy az új ház telve legyen a Szentlélekkel, és hogy az itt lakó nővérek imádsága által sokan meg tudják tapasztalni a Jóisten szeretetét.

Az ünnepséget az is különlegessé tette, hogy az építkezésben résztvevők is köszönthették az egybegyűlteket. Magyari Csaba, a kivitelező cég vezetője meghatottan szólalt fel és beszélt az elvégzett munkájukról. „Minden épület egy csoda: porból és vízből építünk.” Az emberi kéz formázza az anyagokat, nyomot hagy rajta, ami felelősség, hiszen az építkezés az utókornak szól. Hiánypótlónak nevezte a Közösség szolgálatát az egyházmegyében, és felajánlotta maga és munkatársai nevében a jövőben szakmai és baráti segítségüket is.

Baranyainé Kontsek Ildikó művészettörténészt, az Esztergomi Keresztény Múzeum igazgatóját régi barátként üdvözölte Beáta nővér. Ő mutatta be számunkra művészeti, szakmai, és nem utolsó sorban spirituális szempontból az új ház szívét, a kápolnát, mint mindennek a kiindulási alapját. Elemezte a fény és a színek szerepét, a szemlélő felé közvetített istenképet, a tér kialakítását, azt a meghitt környezetet, ahová belépve arra vágyunk, hogy letelepedjünk a padlóra – mint annyiszor a közösségi liturgiák és imák alkalmával. A kápolna festményének alakjai: az áhítattal köztünk ülő Mózes, az égő csipkebokorral szinte eggyé váló Mária, a kereszthalál jeleit magán hordozó gyermek Jézus, valamint a három arkangyal, Gábriel, Mihály és Rafael mind egy mélyebb megértésre hívnak bennünket. A fénnyel átjárt kompozíció középpontjában pedig egyetlen bútor található, a szentségház, amelyben maga az Isten lakozik köztünk.

Különleges felszólaló volt Marie-Anastasia CB nővér is, a kápolnát festőművész, a Nyolc Boldogság Közösség Franciaországban lakó szerzetesnővére. Négy szót emelt ki a kompozícióból: tűz, tekintet, szárny és név. A tűz színeit használta, és minden szemlélőnek az Istennel való személyes tapasztalat tüzét kívánta. A kápolnában sok festett szereplő tekintetével találkozhatunk, ami arra hív minket, hogy megtapasztaljuk Isten tekintetét, aki úgy lát bennünket, ahogyan vagyunk. A szárnyakkal,  az arkangyalok Mihály, Gábriel, Rafael angyal mindent beborító szárnyáira utalt, ami az isteni menedéket jelentheti számunkra, a szárnyak kereszteződése pedig egy olyan Istenre mutat, aki szeretet és kapcsolat. Végül a név: a középpontban látható égő csipkebokor történetében Isten néven szólítja Mózest. A szerzetesek fogadalmukkor kapnak „titkos nevet”, de mindannyiunknak van ilyen, amelyen Isten személyesen szól hozzánk. „Halljátok meg, hogyan szólít benneteket Isten. Veletek van és ismer benneteket.” – zárta gondolatait Marie-Anastasia nővér.

A templomi köszöntők, hálaadások és az építkezésről szóló videók megtekintését követően közösen léptünk be a Közösség új házának udvarába, ahol sor kerülhetett a házszentelőre, majd kötetlen együttléttel, találkozásokkal és beszélgetésekkel tarkított szeretetvendégséggel zártuk közös ünnepünket. Felföldi László püspök atya a ház szentelésekor így fogalmazott: „Egy ilyen házszentelés, egy letelepedés vagy a jövőről szól, vagy nem szól semmiről.” Örömmel köszöntötte azokat a fiatalokat, akik jelenlétükkel és szolgálatukkal máris gazdagítják a pécsi közösség életét. Ezen a zord, borongós szombati napon, a házszentelést követő énekes dicsőítés alatt az eső elállt és kisütött az egybegyűltek felett a nap, mintha a Jóisten szemmel látható módon is kimutatta volna felénk áradó áldását.

Szöveg: Fekete Nikolett (Nyolc Boldogság Közösség)