Házas és egyedülálló laikusok

SÜRGETŐ HÍVÁS

A laikus ág tagjai lehetnek házaspárok, egyedülállók, az Isten Országáért szüzességi fogadalmat tett személyek és állandó diakónusok. Az evangéliumi tanácsok (szegénység, tisztaság, engedelmesség) és a nyolc boldogság (vö. Mt 5,1-12) lelkülete, valamint a Közösség karizmája szerinti élettel válaszolnak az Úr hívására. Életüket az Úrnak akarják szentelni, hogy a világban az Evangélium tanúi legyenek. A Közösséghez tartozó családok arra törekszenek, hogy az imádság és a szeretet otthonait alkossák, ahol az emberi közösség elővételezi az Isten Országában beteljesülő, szentháromságos szeretetben való tökéletes részesedést.

A Közösségben való elköteleződésükkel a laikusok egyben az Egyháznak arra a sürgető hívására is válaszolnak, hogy a világi hívek keresztségi kegyelmükből fakadóan törekedjenek az életszentségre, és teljességgel vegyenek részt az Egyház küldetésében.

TESTVÉRI & KÖZÖSSÉGI ÉLET

A házaspárok, családok és egyedülállók olyan közösségi és testvéri életet élnek, mely összeegyeztethető sajátos (laikus) hivatásukkal. Az elköteleződések különböző formái lehetővé teszik, hogy a laikusok a különböző élethelyzetekből adódó kötelezettségeiknek megfelelően élhessék meg hivatásukat.

  • Dönthetnek úgy, hogy egy közösségi centrumhoz tartozó fraternitásban élnek, ahol saját élettér áll rendelkezésükre. A családok itt külön lakásban vagy házban élhetnek, és napi szinten részt vehetnek a közösségi életben. Bizonyos alkalmakat saját águkon belül, másokat az egész centrummal együtt töltenek.
  • Vannak, akik saját lakóhelyükön élve, egy közösségi centrumhoz csatlakoznak, és heti rendszerességgel vesznek részt annak életében.
  • Végül olyanok is vannak, akik más laikus tagokkal együtt külső fraternitást alkotnak. Ebben az esetben a fraternitás tagjai nem élnek együtt, hanem hetente találkoznak.

IMAÉLET

A Közösséghez tartozó házaspárok és egyedülállók arra törekszenek, hogy családi és szakmai kötelezettségeiket olyan módon végezzék, ami mély és folyamatos imaéletükből fakad. Napjuk során van olyan fenntartott idő, amit egyedül Istennel töltenek, hiszen a belső ima intimitása és Isten Igéje jelenti minden termékenység forrását.

Amennyire lehetőségeik engedik, részt vesznek a Közösség liturgikus életében, de arra is gondot fordítanak, hogy személyes, családi és házastársi imaéletet alakítsanak ki.

MUNKA

A Közösséghez tartozó laikusok arra törekednek, hogy munkájukkal “a világiak sajátos hivatása szerint megszenteljék az evilági dolgokat” (Christifideles Laici 17). Dolgozhatnak civil munkahelyen, az egyházban vagy a Közösség valamely apostoli szolgálatában a megszentelt életű testvérekkel és nővérekkel együttműködésben. A családok így gondoskodhatnak saját és gyermekeik szükségleteiről.

Munkájukat és a társadalomban való jelenlétüket misszióként élik meg, hogy mindenki számára az evangéliumi értékek tanúi és Krisztus irgalmasságának jelei legyenek.

MISSZIÓ

A házaspárok és az egyedülállók elsősorban a Közösség apostoli szolgálataiban vesznek részt aktívan, közösségben a papokkal, testvérekkel és nővérekkel. Végezhetnek a Közösség által rájuk bízott, vagy más, személyes missziókat is.

CHARTA

Az egyes laikus tagok elköteleződését Isten és a Közösség iránt a laikus ágon belül személyes charta (keretdokumentum) foglalja össze. A chartát egy éves időtartamra fogalmazzák meg, minden egyes tag számára, felelősük beleegyezésével. A dokumentum figyelembe veszi az illető elköteleződési szintjét, szakmai helyzetét, lakóhelyét, testvéri és imaéletét, apostoli tevékenységét, képzettségét.

LAIKUSOK

TANÚSÁGTÉTELE

MEGNÉZEM

MÉG

FÉRFI SZERZETESEK

“Votre don sera reçu par la Fondation pour le Clergé, en faveur de la Communauté des Béatitudes et les données recueillies sur le formulaire de don serviront aux communications de la Communauté des Béatitudes et de la Fondation pour le Clergé.”

témoignage de

Jaime et Laurence

Nous sommes mariés et avons trois enfants de 15 à 9 ans. Nous sommes d’origine française, italienne et espagnole ! Nous sommes actuellement en mission à la Réunion. Entrés à la Communauté en 1995 et 1996, comme célibataires tous les deux, et après notre rencontre, nous nous sommes fiancés et mariés à la Communauté.

En 2002 nous avons voulu prendre le temps de construire notre famille et après treize années, nous avons réintégré la Communauté. Les différentes modalités de vie communautaire sont bien adaptées à notre vie familiale et nous pouvons pleinement y servir le Seigneur.

Nous vivons dans une maison qui se trouve à sept minutes à pied du foyer des frères. Cette proximité géographique est capitale pour nous et nous permet de participer aux offices et à la vie fraternelle de manière très souple par rapport à notre organisation familiale. Le foyer communautaire demeure le lieu de la communion (vie de prière, temps fraternels et missionnaires). La communion des états de vie est un véritable défi à relever aujourd’hui et demain pour évangéliser et annoncer la bonne nouvelle du Christ.

Nous sommes, pour Jaime, professeur d’espagnol, et pour Laurence, formatrice et consultante en communication. Notre vie professionnelle nous permet de subvenir aux besoins de notre famille, mais est aussi une mission, celle de témoigner de notre foi par des gestes, des actes et des paroles simples.

La vie avec le Seigneur est une aventure extraordinaire !

Jaime et Laurence

TANÚSÁGTÉTEL

Jaime és Laurence

Házasok vagyunk, és három gyermekünk van (9-től 15 évesig). Francia, olasz és spanyol felmenőink vannak; jelenleg a Réunion-szigeten élünk, missziósként. Mindketten egyedülállóként léptünk be a Közösségbe, 1995-ben illetve 1996-ban; itt ismertük meg egymást és házasodtunk össze.

2002-ben úgy döntöttünk, a családunk építésére szeretnénk fókuszálni, ezért egy időre elhagytuk a Közösséget – majd 13 évvel később visszatértünk. A közösségi élet különböző területei jól összeegyeztethetők a családi életünkkel, és ez segít, hogy mindenben Istent tudjuk szolgálni.

A házunk gyalog mindössze 7 percre van a Közösség házától, ahol a testvérek laknak. Ez a földrajzi közelség sokat jelent nekünk, és lehetővé teszi, hogy a családi programjaink mellett részt vegyünk a liturgiákon és a testvéri életben. A Közösség háza az imádság, a testvéri találkozások és a missziók által a kommunió helye számunkra. Az életállapotok egysége nagy erőforrás lehet napjainkban, hogy megerősödjünk az evangelizációban és Krisztus örömhírének hirdetésében.

Jaime spanyoltanár, Laurence pedig edző és kommunikációs tanácsadó. A tanári állásunk nem csak azt teszi lehetővé, hogy eltartsuk a családunkat: misszió is, alkalom, hogy tetteink és szavaink által tanúságot tegyünk a hitünkről.

Hatalmas kaland az élet az Úrral!

Jaime és Laurence

témoignage de

Valérie

Originaire de Paris, je suis entrée à la Communauté il y a une vingtaine d’années. Je finissais mes études en Lettres modernes et en Histoire à la Sorbonne.

 

J’avais tout pour être heureuse mais je cherchais désespérément un sens à ma vie. J’avais juste oublié l’essentiel : Dieu.

La Sainte Vierge est venue me chercher dans toutes mes impasses et a commencé à me conduire pas à pas pour me faire revenir à l’Eglise et me permettre de découvrir la Communauté. Inscrite à un camp de jeunes au Liban pendant l’été 1997, ce fut une expérience décisive suivie rapidement d’une année Nazareth (un temps pour Dieu proposé aux jeunes pour discerner leur vocation).

J’ai senti clairement un appel aux Béatitudes car, aspirant à l’union à Dieu à l’école du Carmel, j’étais très attirée par la spiritualité mariale et la beauté de la liturgie. J’y ai découvert la joie de la vie fraternelle et l’accueil des pauvres, une vie simple et sobre comme remède au matérialisme, le tout cimenté par la prière liturgique et l’adoration eucharistique. Bref, tout me semblait familier et attirant. Une évidence s’est vite imposée à moi : après deux années de recherche, j’avais enfin trouvé ma famille spirituelle.

Aujourd’hui, je vis mon appel communautaire au sein de la Branche laïque en ayant fait un vœu de célibat pour le Royaume. Cet appel me permet de vivre ma consécration et d’être pleinement épouse du Christ dans un discret témoignage, tout en exerçant un métier que j’aime.

Je travaille en effet aux Editions des Béatitudes à Nouan-le-Fuzelier. Un cadeau vraiment providentiel car, à la fin de mes études littéraires, je me destinais justement aux métiers de l’édition… Le Seigneur m’a redonné cela après m’avoir demandé de tout quitter pour Le suivre. C’est une grande joie de pouvoir vivre l’intégralité de la vie communautaire tout en exerçant sur place un métier sur mesure ! Ce travail est aussi l’occasion de pouvoir participer à une œuvre d’évangélisation par le media du livre qui m’a toujours passionnée.

Enfin, une autre chose qui me tient à cœur : la musique et le chant en particulier. J’ai la joie de faire partie de l’équipe des chantres pour animer les offices et les messes au service de la Communauté et des retraitants qui la visitent. Aider les autres à prier grâce à la musique, c’est tellement beau !

Tout mon cheminement pourrait se résumer en une phrase : « Approchez-vous de Lui et Il s’approchera de vous. » (Jc 4,8) C’est par le Cœur de Marie que j’ai pu entrer dans l’intimité du Cœur de Jésus. Deo gratias !

Valérie

TANÚSÁGTÉTEL

Valérie

Eredetileg párizsi vagyok, és körülbelül húsz évvel ezelőtt csatlakoztam a Közösséghez. Éppen a modern irodalom és történelem szakot fejeztem be a Sorbonne-on.

Mindenem megvolt ahhoz, hogy boldog legyek, de kétségbeesetten kerestem az életem értelmét. Csak a lényegről feledkeztem meg: Istenről.

A Szűzanya minden zsákutcámban megtalált, és elkezdett lépésről lépésre visszavezetni az Egyházba, hogy felfedezzem a Közösséget. 1997 nyarán beiratkoztam egy ifjúsági táborba Libanonban, és ez meghatározó élmény volt, amelyet hamarosan követett a názáreti év (egy a fiataloknak felkínált idő, hogy megkülönböztessék hivatásukat).

Egyértelműen éreztem, hogy a Nyolc Boldogság Közösségbe hív, mert a Kármel iskolájában az Istennel való egyesülésre törekedtem, és nagyon vonzott a máriás lelkiség és a liturgia szépsége. Felfedeztem a testvéri élet örömét és a szegények befogadását, az egyszerű és józan életet, mint az anyagiasodás ellenszerét, mindezt a liturgikus ima és a szentségimádás által megerősítve. Egyszóval minden ismerősnek és vonzónak tűnt. Hamarosan világossá vált számomra, hogy két évnyi keresés után végre megtaláltam a lelki családomat.

Ma a közösségi hivatásomat a laikus ágon belül élem, miután cölibátusi fogadalmat tettem az Országért. Ez a hivatás lehetővé teszi számomra, hogy megéljem a felszentelésemet, és diszkrét tanúságtétellel teljes mértékben Krisztus jegyese legyek, miközben egy olyan hivatást gyakorlok, amelyet szeretek.

A Nouan-le-Fuzelier-i Editions des Béatitudes kiadónál dolgozom. Ez egy igazán gondviselésszerű ajándék, mert az irodalmi tanulmányaim végén a kiadói karrier vonzott… Az Úr adta ezt nekem, miután megkért, hogy hagyjak el mindent, hogy Őt kövessem. Nagy öröm, hogy a közösségi élet egészét élhetem, miközben egy olyan munkát végzek, ami az igényeimre van szabva! Ez a munka egyben lehetőség arra is, hogy részt vegyek az evangelizációs munkában a könyvek segítségével, ami mindig is lenyűgözött.

Végül egy másik dolog, ami közel áll a szívemhez: a zene és különösen az éneklés. Örömömre szolgál, hogy tagja lehetek annak a kórusnak, amely a közösség és a közösséget látogató lelkigyakorlatosok szolgálatában élteti a liturgiákat és a szentmiséket. Segíteni másokat imádkozni a zenén keresztül olyan gyönyörű!

Az egész utam egyetlen mondatban foglalható össze: „Jöjjetek közel hozzá, és ő is közel jön hozzátok” (Jak 4:8).  Mária Szívén keresztül voltam képes belépni Jézus Szívének bensőséges közelségébe. Deo gratias!

Valerie

Bart et Veerle

témoignage de

Bart et Veerle

Nous nous sommes mariés en 1993, et avons trois enfants. Belges néerlandophones, nous habitons en Flandres (Belgique).

C’est comme « touristes », en visitant l’abbaye Saint-Martin-du-Canigou, que nous avons fait la rencontre de la Communauté des Béatitudes. La joie, la beauté de la liturgie et la communion des états de vie nous ont tout de suite interpellés.

Dans notre quête spirituelle, nous avons beaucoup cherché ! Et c’est dans la Communauté que nous avons vraiment rencontré le Christ ! Whaou ! Quel changement dans notre vie. Nous avons découvert la diversité de la prière et de la spiritualité : vêpres byzantines, entrée en shabbat, danses d’Israël, renouveau charismatique, spiritualité carmélitaine. Et avec l’internationalité, la Communauté a formidablement élargi notre regard sur le monde.

Dans la Communauté des Béatitudes nous aimons cet équilibre entre la vie contemplative et la vie active et missionnaire. A la fois la prière intérieure, l’adoration, le silence, mais aussi la louange et la prière charismatique.

Quelle belle unité !

Bart et Veerle

Bart et Veerle

tanúságtétel

Bart és Veerle

1993-ban házasodtunk össze, és három gyermekünk van. Hollandul beszélő belgák vagyunk, és Flandriában (Belgium) élünk.

A Saint-Martin-du-Canigou-i apátság meglátogatása során találkoztunk „turistaként” a Nyolc Boldogság Közösséggel. A liturgia öröme, szépsége és az életállapotok közössége azonnal vonzott minket.

Spirituális keresésünk során hosszán kerestünk! És a közösségben találkoztunk igazán Krisztussal! Hűha! Micsoda változás az életünkben. Felfedeztük az imádság és a lelkiség sokszínűségét: bizánci vesperás, sabbat, izraeli táncok, karizmatikus megújulás, karmelita spiritualitás. A nemzetköziséggel pedig a Közösség jelentősen kiszélesítette a világról alkotott képünket.

A Nyolc Boldogság Közösségben szeretjük ezt az egyensúlyt a szemlélődő élet és a tevékeny, missziós élet között. Mind a belső ima, az szentségimádás, a csend, de a dicsőítés és a karizmatikus ima is.

Micsoda gyönyörű egység!

Bart és Veerle

témoignage de

Joumana

Je suis Joumana du Liban. J’ai rejoint la Communauté il y a quatorze ans déjà, à l’âge de 25 ans. Avant cela, j’étais prof de philosophie pour des classes de terminales, et assistante de production dans des programmes culturels télévisés.

Ayant vécu des phases de remise en question de ma foi d’une part, aimant beaucoup la vie et rêvant de projets d’études avancés et de mariage d’autre part, j’étais loin de penser qu’un jour je « tomberais amoureuse de Dieu » et que cet amour m’appellerait à tout abandonner, et à tout donner.

En pleine recherche de « la vérité », je lance à 20 ans un défi dans l’absolu : « si la philosophie me prouve que Dieu existe, je croirais, sinon, c’en est fini pour la foi ». Me prenant à la lettre, Dieu s’approcha de moi dans un premier temps à travers la philosophie… Ayant été invitée un samedi soir aux vêpres à la Communauté par un frère qui étudiait avec moi, le Dieu des philosophes acheva de découvrir son visage plein d’amour et de toucher mon cœur par la beauté qui émanait du lieu, des visages, des chants… et des prières spontanées : ce soir-là j’ai compris que son nom est « Seigneur », et qu’il est « la Vérité ».

A 24 ans, la visite des reliques de Thérèse au Liban remit sur mon chemin la Communauté, et je découvris avec joie le programme tout neuf des retraites qu’elle venait de mettre en place. De retraite en retraite la folie d’un appel retentissait en moi et faisait tomber tous les autres désirs déjà présents. La force de ma résistance égalait celle de mon attirance vers cet amour que nul autre n’égalait, et jour après jour je me laissais envahir par ce désir unique : « Aimer, c’est tout donner et se donner soi-même ». Tout dans la Communauté parlait à mon cœur ! Alors j’ai dit oui, et je ne l’ai jamais regretté.

 « Il n’y a pas de plus grand amour que de donner sa vie pour ses amis »… pas de plus grand bonheur non plus, car « qui est en Dieu, ne manque de rien » !

Joumana

tanúságtétel

Joumana

Joumana vagyok Libanonból. Tizennégy évvel ezelőtt, 25 évesen csatlakoztam a Közösséghez. Ezt megelőzően középiskolai filozófiatanár voltam, és kulturális televíziós műsorok produkciós asszisztense.

Miután átmentem olyan fázisokon, amikor egyrészt megkérdőjeleztem a hitemet, másrészt nagyon szerettem az életet, felsőfokú tanulmányokról és házasságról álmodoztam, távol állt tőlem az a gondolat, hogy egy nap „beleszeretek Istenbe”, és hogy ez a szerelem arra hív, hogy mindent feladjak, és mindent odaadjak.

Az „igazság” keresése közben, 20 éves koromban egy kihívást indítottam el: „Ha a filozófia bebizonyítja nekem, hogy Isten létezik, akkor hinni fogok, különben a hitemnek vége”. Miután egy szombat este egy velem együtt tanuló testvér meghívott a Közösségben vesperásra, a filozófusok Istene megmutatta nekem szerető arcát. A szépség, amely a helyről, az arcokról, az énekekről és a spontán imákból áradt megérintette a szívemet. Azon az estén megértettem, hogy az ő neve „Úr”, és hogy ő „az Igazság”.

24 éves koromban, Lisieux-i Szent Teréz ereklyéi lejöttek Libanonba és újra az utamba állította a Közösséget, és örömmel fedeztem fel az új lelkigyakorlat-programot, amelyet éppen akkor indították el. Több lelkigyakorlaton át a hívás őrülete visszhangzott bennem, és minden más, már jelenlévő vágyat elhessegetett. Az ellenállásom ereje megegyezett a vonzalmaméval, amelyet éreztem ez a szerelem iránt , amelyhez semmi más nem fogható, és napról napra hagytam, hogy megszálljon ez a páratlan vágy: „Szeretni annyi, mint mindent és önmagunkat adni”. A Közösségben minden a szívemhez szólt! Így hát igent mondtam, és azóta sem bántam meg.

„Nincs nagyobb szeretet, mint életét adni barátaiért”… nincs nagyobb boldogság sem, mert „aki Istenben van, semmiben sem szenved hiányt”!

Joumana

Guillem et Esther

témoignage de

Guillem et Esther

Nous sommes Guillem et Esther. Originaires de Barcelone, nous sommes rentrés à la Communauté lorsque nous étions fiancés en 1995. Esther avait fait des études d’institutrice et de pianiste et Guillem des études de journalisme. Nous avions connu la Communauté aux sessions d’été qu’elle organisait à Lourdes. Puis nous l’avons fréquentée en allant régulièrement faire des séjours dans la maison de Saint Martin du Canigou à 250 kms de chez nous.

Esther : moi j’étais touchée par la vie de prière, la vie fraternelle et par l’eschatologie : « voir le Peuple de Dieu (frères, sœurs, familles, prêtres), vivre le Royaume au milieu de nous » : cela se sentait, se respirait, se voyait…
Guillem : ce qui me touchait c’était la dimension de mission et d’évangélisation. On voyait que la fécondité des missions de la Communauté prenait sa source dans la vie de prière.

Nous portions tous les deux un désir de consacrer notre couple à Dieu et au service de son Royaume. Le Seigneur nous a montré la Communauté et son charisme comme la réponse à ce désir profond qui nous habitait.

Esther : cette évidence m’est apparue en premier. J’ai attendu et prié que le moment vienne pour Guillem.
Guillem : pendant une Semaine Sainte à la Communauté à l’abbaye Saint-Martin, en faisant du jardinage, j’ai ressenti moi aussi cet appel !

Nous avons passé neuf ans en vie communautaire résidentielle, pendant lesquelles nous avons poursuivi nos études par de la psychopédagogie pour Esther et de la théologie pour Guillem. Et en 2004, nous avons été envoyés pour fonder la Communauté en Espagne dans le diocèse de Segorbe-Castellon. C’est là qu’après dix ans de mariage, le Seigneur nous a bénis avec l’arrivée de notre fille, cadeau de la Vierge Marie. Cela nous a préparés à l’apostolat que nous vivons aujourd’hui auprès des jeunes mamans célibataires en difficulté.

Aujourd’hui, nous travaillons tous les deux comme institutrice et au service de la communication du diocèse. Nous proposons aussi des veillées de prière, des retraites et des sessions toute l’année.

Nous vivons une réalité missionnaire qui est nourrie par une vie d’amitié avec Dieu, par la prière, les sacrements, la conversion continuelle.

Quand on est en mission, le Seigneur nous fait vivre une pauvreté à tous les niveaux. Cela n’est pas toujours facile, mais nous expérimentons que plus on est pauvre, plus on est riche, et plus grandit en nous la certitude que le Seigneur Seul agit dans les cœurs au milieu du monde.

Guillem et Esther

Guillem et Esther

tanúságtétel

Guillem és Esther

Guillem és Esther vagyunk. Eredetileg Barcelonából származunk, de 1995-ben, amikor eljegyeztük egymást, a Közösségbe léptünk be. Esther tanárnak és zongoristának tanult, Guillem pedig újságírónak. A közösséggel a Lourdes-ban szervezett nyári találkozáson találkoztunk. Aztán rendszeresen elmentünk a Saint Martin du Canigou-i házba, 250 km-re az otthonunktól.

Eszter: Megérintett az imaélet, a testvéri élet és az eszkatológia: „látni Isten népét (testvérek, nővérek, családok, papok), megélni Isten Országát közöttünk”: érezni, lélegezni, látni lehetett….
Guillem: Ami megérintett, az a misszió és az evangelizáció dimenziója volt. Láthattuk, hogy a Közösség missziói az imaéletben gyökerezik.

Mindkettőnkben megvolt a vágy, hogy házaspárunkat Istennek és az Ő Országának szolgálatára szenteljük. Az Úr megmutatta nekünk a Közösséget és annak karizmáját, mint választ erre a mélységes vágyunkra.

Eszter: ez a bizonyíték nekem tűnt fel először. Vártam és imádkoztam, hogy eljöjjön a pillanat Guillemért.
Guillem: a Szent Márton apátságban a közösségben töltött nagyhét alatt, kertészkedés közben én is éreztem ezt a hívást!

Kilenc évet töltöttünk bentlakásos közösségi életben. Ez alatt Eszter pszichopedagógiával, Guillem pedig teológiával folytatta tanulmányait. 2004-ben pedig elküldtek minket, hogy megalapítsuk a Közösséget Spanyolországban, a Segorbe-Castellon egyházmegyében. Ott, tíz év házasság után az Úr megáldott minket a lányunk érkezésével, Szűz Mária ajándékával. Ez készített fel minket arra az apostolkodásra, amelyet ma a nehéz helyzetben lévő fiatal, egyedülálló anyákkal élünk.

Ma mindketten tanárként és az egyházmegye kommunikációs osztályán dolgozunk. Egész évben imavirrasztásokat, lelkigyakorlatokat és foglalkozásokat is tartunk.

Olyan missziós valóságot élünk, amely az Istennel való baráti életből, az imádságból, a szentségekből és a folyamatos megtérésből táplálkozik.

Amikor misszióban vagyunk, az Úr minden szinten szegénységben élünk. Nem mindig könnyű, de megtapasztaljuk, hogy minél szegényebbek vagyunk, annál gazdagabbak vagyunk, és annál biztosabbak vagyunk abban, hogy a világ közepén egyedül az Úr munkálkodik a szívünkben.

Guillem és Esther

Julie

testimony of

Julie

De nationalité libanaise, je vis dans la maison communautaire de Gharzouz, au Liban, depuis deux ans. Je suis architecte d’intérieur depuis 2012. J’ai ressenti un fort appel de Dieu il y a plusieurs années, et après un long discernement, j’ai réalisé que cet appel reposait sur plusieurs points : une vie de prière intense et un désir d’union avec Dieu, une vie fraternelle (c’est-à-dire en communauté) avec la communion de tous les états de vie (mixtes), un rayonnement missionnaire et un don total de moi-même tout en restant en contact avec le monde. 

Mais dans quelle communauté ?
Un jour, un ami m’a proposé d’aider les frères et sœurs de la maison Gharzouz dans une de leurs missions (l’organisation de journées spirituelles pour les écoles pendant le Carême). C’est à ce moment-là que j’ai vraiment fait connaissance avec la Communauté de près. Petit à petit, j’ai réalisé qu’elle correspondait à ce que je voulais et j’ai décidé de rejoindre la Communauté. 

Je vis ma vocation dans tout ce que je fais :

  • dans une vie de prière avec l’eucharistie et l’adoration quotidiennes, avec les différents services divins (ainsi que le triduum pascal) qui renforcent ma relation avec Dieu, approfondissant toujours plus ma confiance en Lui.
  • enfin, dans les missions d’évangélisation, qui m’apprennent à devenir un vrai disciple : la joie de faire goûter aux autres le Royaume des Cieux et d’intercéder pour le monde qui a besoin de beaucoup de prière.

Oh je n’oublie pas les petits combats de chaque jour qui m’enracinent dans ma vocation pour m’ouvrir les portes de la sainteté.

„Une âme unie à Jésus est un sourire vivant qui le rayonne et le donne” (Sainte Elisabeth de la Trinité).

Julie

Julie

tanúSÁGTÉTEL

Julie

Libanoni állampolgár vagyok, és két éve élek a libanoni közösségi házban. 2012 óta vagyok belsőépítész.

Néhány évvel ezelőtt erős hívást éreztem Istentől, és hosszú mérlegelés után rájöttem, hogy ez a hívás több ponton nyugszik : intenzív imaélet és az Istennel való egyesülés vágya, testvéri élet (azaz közösségben) az élet minden állapotának (vegyes) közösségével, missziós küldetés és önmagam teljes odaadása, miközben kapcsolatban maradok a világgal. De melyik közösségben ?

Egy nap egy barátom azt javasolta, hogy segítsek a Gharzouz-ház testvéreinek egyik missziójukban (lelki napok szervezése iskolák számára nagyböjt idején). Ekkor ismertem meg igazán közelről a közösséget. Apránként rájöttem, hogy ez megfelel annak, amire vágytam, és úgy döntöttem, hogy csatlakozom a Közösséghez.

Mindenben, amit teszek, a hivatásomat élem:

az imaéletben, a mindennapi Eucharisztiával és imádsággal, a különböző liturgiákkal, amelyek erősítik az Istennel való kapcsolatomat, egyre jobban elmélyítve a belé vetett bizalmamat. Végül az evangelizációs missziókban, amelyek megtanítanak arra, hogy igazi tanítvány legyek : az öröm, hogy másokkal megízleltetem a Mennyek Országát, és közbenjárok a világért, amelynek sok imára van szüksége.

Ó, nem feledkezem meg a mindennapok apró küzdelmeiről sem, amelyek meggyökereznek hivatásomban, hogy megnyissák előttem a szentség kapuit.

„A Jézussal egyesült lélek egy élő mosoly, amely Őt sugározza és Őt adja” (Szentháromság Szent Erzsébet).

Julie

témoignage de

Jean-Claude et Martine

Nous sommes, Jean-Claude, diacre permanent, et Martine, parmi les tous premiers membres de la Communauté.

Nous étions tous les deux étudiants à la faculté de médecine de Nancy et voici que nos chemins se sont croisés en 1970 dans le cadre de l’aumônerie protestante réformée que fréquentait aussi le fondateur de la Communauté et quelques autres anciens. Nous nous posions bien des questions sur Dieu, sur la Vérité, sur notre avenir…

En juillet 1974, à la fin de nos études, nous nous sommes mariés Peu auparavant le Renouveau charismatique était passé par là et suite au témoignage de nos amis Gérard Croissant et de son épouse Jo, nous avions reçu l’effusion du Saint Esprit, ce qui orienta radicalement notre vie. Nous comprîmes que Jésus était une personne, vivante et agissante, qui nous appelait à sa suite à marcher dans la sainteté. La solution pour y arriver, c’était la vie communautaire car, même si chacun a son chemin, on ne peut y arriver seul. La vie communautaire permettait de s’organiser et de se stimuler afin que Dieu soit toujours le premier servi.

Répondant, dans un acte de foi, à l’appel du Seigneur, nous nous sommes lancés tête baissée dans ce projet fou et inédit et avons intégré la première maison de la Communauté à Cordes en septembre 1975, cela fait 44 ans. Après quelques mois, nous sommes partis, sans rien, fonder la Communauté en Israël, et vivre proches du peuple élu dont nous apprenons tant de choses.

De retour en France, nous avons participé à diverses nouvelles fondations et assumé des responsabilités variées : pastorale des jeunes, adolescents puis adultes, services administratifs et juridiques, formation, soutien aux œuvres de compassion de la communauté ainsi que diverses tâches de gouvernement qui nous ont bien occupés !

Que retenir de ce parcours ? Nous avons connu des hauts et des bas, des temps bénis et des temps de désert, des périodes de communion et d’autres de dissensions… Mais après 44 ans, la certitude qui nous habite et qui demeure intacte, c’est que la Communauté est un don de Dieu, elle n’est pas une œuvre humaine, et ce que Dieu donne, Il ne le reprend pas. Si nous, nous sommes inconstants, notre Dieu est fidèle, nous pouvons compter sur Lui ! C’est là notre force qui nourrit notre espérance.

Jean-Claude et Martine Michel

tanúságtétel

Jean-Claude és Martine

Jean-Claude, állandó diakónus és Martine a közösség legelső tagjai közé tartoznak.

Mindketten a nancyi orvosi kar hallgatói voltunk, és az útjaink 1970-ben keresztezték egymást a protestáns református lelkészségen, ahová a Közösség alapítója és néhány más régi tag is járt. Sok kérdést tettünk fel magunknak Istenről, az Igazságról, a jövőnkről…

1974 júliusában, tanulmányaink végén összeházasodtunk. Nem sokkal korábban a karizmatikus megújulást ismertünk meg, és barátaink, Gérard Croissant és felesége, Jo tanúságtétele nyomán megkaptuk a Szentlélek kiáradását, amely gyökeresen megváltoztatta az életünket. Megértettük, hogy Jézus egy élő és tevékeny személy, aki arra hív minket, hogy kövessük őt a szentségben. A megoldás erre a közösségi élet volt, mert még ha mindenkinek meg is van a maga útja, egyedül nem juthatunk el oda. A közösségi élet lehetővé tette számunkra, hogy úgy szervezzük és ösztönözzük egymást, hogy mindig Istent szolgáljuk elsőként.

Az Úr hívására válaszolva, hitünk jeléül fejest ugrottunk ebbe az őrült és példátlan projektbe, és  1975 szeptemberében beléptünk a Közösség első házába Cordes-ban. Néhány hónap múlva elmentünk, semmivel, hogy Izraelben megalapítsuk a Közösséget, és közel éljünk a kiválasztott néphez, amelytől oly sokat tanultunk.

Franciaországba visszatérve különböző új alapítványokban vettünk részt, és különböző feladatokat vállaltunk: ifjúsági szolgálat, adminisztratív és jogi szolgálat, képzés, a közösség karitatív munkájának támogatása, valamint különböző kormányzati feladatok, amelyek nagyon lefoglaltak minket!

Mire emlékszünk erről az útról? Ismertünk hullámvölgyeket, áldott és sivár időket, a közösség időszakát és a széthúzás időszakát… De annyi év után az a bizonyosság, ami bennünk lakozik és megmaradt, hogy a Közösség Isten ajándéka, nem emberi mű, és amit Isten ad, azt nem veszi el. Ha mi szeszélyesek vagyunk is, Istenünk hűséges, számíthatunk rá! Ez a mi erőnk, amely táplálja reményünket.

Jean-Claude és Martine Michel

PARCOURS

CARÊME 2024

/ Pour se préparer à Pâques

/ 1 vidéo de 2 minutes chaque dimanche à 20h

/ sur tous nos réseaux sociaux

1 VIDÉO DE 2 MIN

CHAQUE DIMANCHE À 20H

SUR :