Házas és egyedülálló laikusok

SÜRGETŐ HÍVÁS

A laikus ág tagjai lehetnek házaspárok, egyedülállók, az Isten Országáért szüzességi fogadalmat tett személyek vagy állandó diakónusok. Az evangéliumi tanácsok (szegénység, tisztaság, engedelmesség) és a nyolc boldogság (vö. Mt 5,1-12) lelkülete, valamint a Közösség karizmája szerinti élettel válaszolnak az Úr hívására. Életüket az Úrnak akarják szentelni, hogy a világban az Evangélium tanúi legyenek. A Közösséghez tartozó családok arra törekszenek, hogy az imádság és a szeretet otthonait alkossák, ahol az emberi közösség az Isten Országában beteljesülő, szentháromságos szeretetben való tökéletes részesedést vételezi elő.

A Közösségben való elköteleződésükkel a laikusok egyben az Egyháznak arra a sürgető felhívására is válaszolnak, hogy a világi hívek keresztségi kegyelmükből fakadóan törekedjenek az életszentségre, és teljességgel vegyenek részt az Egyház küldetésében.

TESTVÉRI & KÖZÖSSÉGI ÉLET

A házaspárok, családok és egyedülállók olyan közösségi és testvéri életet élnek, mely összeegyeztethető sajátos (laikus) hivatásukkal. Az elköteleződések különböző formái lehetővé teszik, hogy a laikusok a különböző élethelyzetekből adódó kötelezettségeiknek megfelelően élhessék meg hivatásukat.

  • Dönthetnek úgy, hogy egy közösségi centrumhoz tartozó fraternitásban élnek, ahol saját élettér áll rendelkezésükre. A családok itt külön lakásban vagy házban élhetnek, és napi szinten részt vehetnek a közösségi életben. Bizonyos alkalmakat saját águkon belül, másokat az egész centrummal közösen töltenek.
  • Vannak, akik saját lakóhelyükön élve, egy közösségi centrumhoz csatlakoznak, és heti rendszerességgel vesznek részt annak életében.
  • Végül olyanok is vannak, akik más laikus tagokkal együtt külső fraternitást Ebben az esetben a fraternitás tagjai nem élnek együtt, hanem hetente találkoznak.

IMAÉLET

A Közösséghez tartozó házaspárok és egyedülállók arra törekszenek, hogy családi és szakmai kötelezettségeiket olyan módon végezzék, ami mély és folyamatos imaéletükből fakad. Napjuk során egyedül Istennek is tartanak fenn időt, hiszen a belső ima intimitása és Isten Igéje jelenti minden termékenység forrását.

Amennyire lehetőségeik engedik, részt vesznek a Közösség liturgikus életében, de arra is gondot fordítanak, hogy személyes, családi és házastársi imaéletet alakítsanak ki.

MUNKA

A Közösséghez tartozó laikusok arra törekednek, hogy munkájukkal “a világiak sajátos hivatása szerint megszenteljék az evilági dolgokat” (CL 17). Dolgozhatnak civil munkahelyen, az egyházban vagy a Közösség valamely apostoli szolgálatában a megszentelt életű testvérekkel és nővérekkel együttműködésben. A családok így gondoskodhatnak saját és gyermekeik szükségleteiről.

Munkájukat és a társadalomban való jelenlétüket misszióként élik meg, hogy mindenki számára az evangéliumi értékek tanúi és Krisztus irgalmasságának jelei legyenek.

LA MISSZIÓ

A házaspárok és az egyedülállók elsősorban a Közösség apostoli szolgálataiban vesznek részt aktívan, közösségben a papokkal, testvérekkel és nővérekkel. Végezhetnek a Közösség által rájuk bízott, vagy más, személyes missziókat is.

CHARTA

Az egyes laikus tagok elköteleződését Isten és a Közösség iránt a laikus ágon belül személyes charta (keretdokumentum) foglalja össze. A chartát egy éves időtartamra fogalmazzák meg, minden egyes tag számára, felelőse beleegyezésével. A dokumentum figyelembe veszi az illető elköteleződési szintjét, szakmai helyzetét, lakóhelyét, testvéri- és imaéletét, apostoli életét, képzettségét.

LAIKUSOK

TANÚSÁGTÉTELE

MEGNÉZEM

MÉG

FÉRFI SZERZETESEK

Je souhaite recevoir vos newsletters

*Vous pouvez vous désabonner à tout moment en bas de chaque email (lire la politique de confidentialité).

“Votre don sera reçu par la Fondation pour le Clergé, en faveur de la Communauté des Béatitudes et les données recueillies sur le formulaire de don serviront aux communications de la Communauté des Béatitudes et de la Fondation pour le Clergé.”

TANÚSÁGTÉTEL

Jaime és Laurence

Házasok vagyunk, és három gyermekünk van (9-től 15 évesig). Francia, olasz és spanyol felmenőink vannak; jelenleg a Réunion-szigeten élünk, missziósként. Mindketten egyedülállóként léptünk be a Közösségbe, 1995-ben illetve 1996-ban; itt ismertük meg egymást és házasodtunk össze.

2002-ben úgy döntöttünk, a családunk építésére szeretnénk fókuszálni, ezért egy időre elhagytuk a Közösséget – majd 13 évvel később visszatértünk. A közösségi élet különböző területei jól összeegyeztethetők a családi életünkkel, és ez segít, hogy mindenben Istent tudjuk szolgálni.

A házunk gyalog mindössze 7 percre van a Közösség házától, ahol a testvérek laknak. Ez a földrajzi közelség sokat jelent nekünk, és lehetővé teszi, hogy a családi programjaink mellett részt vegyünk a liturgiákon és a testvéri életben. A Közösség háza az imádság, a testvéri találkozások és a missziók által a kommunió helye számunkra. Az életállapotok egysége nagy erőforrás lehet napjainkban, hogy megerősödjünk az evangelizációban és Krisztus örömhírének hirdetésében.

Jaime spanyoltanár, Laurence pedig edző és kommunikációs tanácsadó. A tanári állásunk nem csak azt teszi lehetővé, hogy eltartsuk a családunkat: misszió is, alkalom, hogy tetteink és szavaink által tanúságot tegyünk a hitünkről.

Hatalmas kaland az élet az Úrral!

Jaime és Laurence

TANÚSÁGTÉTEL

Jaime és Laurence

Házasok vagyunk, és három gyermekünk van (9-től 15 évesig). Francia, olasz és spanyol felmenőink vannak; jelenleg a Réunion-szigeten élünk, missziósként. Mindketten egyedülállóként léptünk be a Közösségbe, 1995-ben illetve 1996-ban; itt ismertük meg egymást és házasodtunk össze.

2002-ben úgy döntöttünk, a családunk építésére szeretnénk fókuszálni, ezért egy időre elhagytuk a Közösséget – majd 13 évvel később visszatértünk. A közösségi élet különböző területei jól összeegyeztethetők a családi életünkkel, és ez segít, hogy mindenben Istent tudjuk szolgálni.

A házunk gyalog mindössze 7 percre van a Közösség házától, ahol a testvérek laknak. Ez a földrajzi közelség sokat jelent nekünk, és lehetővé teszi, hogy a családi programjaink mellett részt vegyünk a liturgiákon és a testvéri életben. A Közösség háza az imádság, a testvéri találkozások és a missziók által a kommunió helye számunkra. Az életállapotok egysége nagy erőforrás lehet napjainkban, hogy megerősödjünk az evangelizációban és Krisztus örömhírének hirdetésében.

Jaime spanyoltanár, Laurence pedig edző és kommunikációs tanácsadó. A tanári állásunk nem csak azt teszi lehetővé, hogy eltartsuk a családunkat: misszió is, alkalom, hogy tetteink és szavaink által tanúságot tegyünk a hitünkről.

Hatalmas kaland az élet az Úrral!

Jaime és Laurence

témoignage de

Valérie

Originaire de Paris, je suis entrée à la Communauté il y a une vingtaine d’années. Je finissais mes études en Lettres modernes et en Histoire à la Sorbonne.

 

J’avais tout pour être heureuse mais je cherchais désespérément un sens à ma vie. J’avais juste oublié l’essentiel : Dieu.

La Sainte Vierge est venue me chercher dans toutes mes impasses et a commencé à me conduire pas à pas pour me faire revenir à l’Eglise et me permettre de découvrir la Communauté. Inscrite à un camp de jeunes au Liban pendant l’été 1997, ce fut une expérience décisive suivie rapidement d’une année Nazareth (un temps pour Dieu proposé aux jeunes pour discerner leur vocation).

J’ai senti clairement un appel aux Béatitudes car, aspirant à l’union à Dieu à l’école du Carmel, j’étais très attirée par la spiritualité mariale et la beauté de la liturgie. J’y ai découvert la joie de la vie fraternelle et l’accueil des pauvres, une vie simple et sobre comme remède au matérialisme, le tout cimenté par la prière liturgique et l’adoration eucharistique. Bref, tout me semblait familier et attirant. Une évidence s’est vite imposée à moi : après deux années de recherche, j’avais enfin trouvé ma famille spirituelle.

Aujourd’hui, je vis mon appel communautaire au sein de la Branche laïque en ayant fait un vœu de célibat pour le Royaume. Cet appel me permet de vivre ma consécration et d’être pleinement épouse du Christ dans un discret témoignage, tout en exerçant un métier que j’aime.

Je travaille en effet aux Editions des Béatitudes à Nouan-le-Fuzelier. Un cadeau vraiment providentiel car, à la fin de mes études littéraires, je me destinais justement aux métiers de l’édition… Le Seigneur m’a redonné cela après m’avoir demandé de tout quitter pour Le suivre. C’est une grande joie de pouvoir vivre l’intégralité de la vie communautaire tout en exerçant sur place un métier sur mesure ! Ce travail est aussi l’occasion de pouvoir participer à une œuvre d’évangélisation par le media du livre qui m’a toujours passionnée.

Enfin, une autre chose qui me tient à cœur : la musique et le chant en particulier. J’ai la joie de faire partie de l’équipe des chantres pour animer les offices et les messes au service de la Communauté et des retraitants qui la visitent. Aider les autres à prier grâce à la musique, c’est tellement beau !

Tout mon cheminement pourrait se résumer en une phrase : « Approchez-vous de Lui et Il s’approchera de vous. » (Jc 4,8) C’est par le Cœur de Marie que j’ai pu entrer dans l’intimité du Cœur de Jésus. Deo gratias !

Valérie

Bart et Veerle

TANÚSÁGTÉTEL

Bart és Veerle

1993-ban kötöttünk házasságot, és három gyermekünk van. Hollandul beszélő belgák (flamandok) vagyunk és Flandriában élünk (Belgium).

Turistaként ellátogattunk a Saint-Martin-du-Canigou apátságba, és itt ismertük meg a Nyolc Boldogság Közösséget. Az öröm, a liturgia szépsége, és az életállapotok közötti egység azonnal megszólítottak bennünket.

Nagyon régóta kerestünk már egy lelkiséget. A Közösségben végre valóban találkoztunk Krisztussal – és ez óriási változást hozott az életünkbe. Felfedeztük az imádság és a lelkiség sokszínűségét: bizánci jellegű vesperás, szombat-köszöntő imádság, izraeli táncok, karizmatikus megújulás, kármelita lelkiség. Mindezt nemzetköziségben: a Közösség csodálatosan kitágította a világlátásunkat!

Szeretjük a Nyolc Boldogság Közösségben a szemlélődő és az aktív, missziós élet egyensúlyát: a belső ima, a szentségimádás és a csend ugyanúgy jelen vannak, mint a dicsőítés és karizmatikus imádság.

Milyen szép egység!

Bart és Veerle

Bart et Veerle

TANÚSÁGTÉTEL

Bart és Veerle

1993-ban kötöttünk házasságot, és három gyermekünk van. Hollandul beszélő belgák (flamandok) vagyunk és Flandriában élünk (Belgium).

Turistaként ellátogattunk a Saint-Martin-du-Canigou apátságba, és itt ismertük meg a Nyolc Boldogság Közösséget. Az öröm, a liturgia szépsége, és az életállapotok közötti egység azonnal megszólítottak bennünket.

Nagyon régóta kerestünk már egy lelkiséget. A Közösségben végre valóban találkoztunk Krisztussal – és ez óriási változást hozott az életünkbe. Felfedeztük az imádság és a lelkiség sokszínűségét: bizánci jellegű vesperás, szombat-köszöntő imádság, izraeli táncok, karizmatikus megújulás, kármelita lelkiség. Mindezt nemzetköziségben: a Közösség csodálatosan kitágította a világlátásunkat!

Szeretjük a Nyolc Boldogság Közösségben a szemlélődő és az aktív, missziós élet egyensúlyát: a belső ima, a szentségimádás és a csend ugyanúgy jelen vannak, mint a dicsőítés és karizmatikus imádság.

Milyen szép egység!

Bart és Veerle

témoignage de

Joumana

Je suis Joumana du Liban. J’ai rejoint la Communauté il y a quatorze ans déjà, à l’âge de 25 ans. Avant cela, j’étais prof de philosophie pour des classes de terminales, et assistante de production dans des programmes culturels télévisés.

Ayant vécu des phases de remise en question de ma foi d’une part, aimant beaucoup la vie et rêvant de projets d’études avancés et de mariage d’autre part, j’étais loin de penser qu’un jour je « tomberais amoureuse de Dieu » et que cet amour m’appellerait à tout abandonner, et à tout donner.

En pleine recherche de « la vérité », je lance à 20 ans un défi dans l’absolu : « si la philosophie me prouve que Dieu existe, je croirais, sinon, c’en est fini pour la foi ». Me prenant à la lettre, Dieu s’approcha de moi dans un premier temps à travers la philosophie… Ayant été invitée un samedi soir aux vêpres à la Communauté par un frère qui étudiait avec moi, le Dieu des philosophes acheva de découvrir son visage plein d’amour et de toucher mon cœur par la beauté qui émanait du lieu, des visages, des chants… et des prières spontanées : ce soir-là j’ai compris que son nom est « Seigneur », et qu’il est « la Vérité ».

A 24 ans, la visite des reliques de Thérèse au Liban remit sur mon chemin la Communauté, et je découvris avec joie le programme tout neuf des retraites qu’elle venait de mettre en place. De retraite en retraite la folie d’un appel retentissait en moi et faisait tomber tous les autres désirs déjà présents. La force de ma résistance égalait celle de mon attirance vers cet amour que nul autre n’égalait, et jour après jour je me laissais envahir par ce désir unique : « Aimer, c’est tout donner et se donner soi-même ». Tout dans la Communauté parlait à mon cœur ! Alors j’ai dit oui, et je ne l’ai jamais regretté.

 « Il n’y a pas de plus grand amour que de donner sa vie pour ses amis »… pas de plus grand bonheur non plus, car « qui est en Dieu, ne manque de rien » !

Joumana

Guillem et Esther

témoignage de

Guillem et Esther

Nous sommes Guillem et Esther. Originaires de Barcelone, nous sommes rentrés à la Communauté lorsque nous étions fiancés en 1995. Esther avait fait des études d’institutrice et de pianiste et Guillem des études de journalisme. Nous avions connu la Communauté aux sessions d’été qu’elle organisait à Lourdes. Puis nous l’avons fréquentée en allant régulièrement faire des séjours dans la maison de Saint Martin du Canigou à 250 kms de chez nous.

Esther : moi j’étais touchée par la vie de prière, la vie fraternelle et par l’eschatologie : « voir le Peuple de Dieu (frères, sœurs, familles, prêtres), vivre le Royaume au milieu de nous » : cela se sentait, se respirait, se voyait…
Guillem : ce qui me touchait c’était la dimension de mission et d’évangélisation. On voyait que la fécondité des missions de la Communauté prenait sa source dans la vie de prière.

Nous portions tous les deux un désir de consacrer notre couple à Dieu et au service de son Royaume. Le Seigneur nous a montré la Communauté et son charisme comme la réponse à ce désir profond qui nous habitait.

Esther : cette évidence m’est apparue en premier. J’ai attendu et prié que le moment vienne pour Guillem.
Guillem : pendant une Semaine Sainte à la Communauté à l’abbaye Saint-Martin, en faisant du jardinage, j’ai ressenti moi aussi cet appel !

Nous avons passé neuf ans en vie communautaire résidentielle, pendant lesquelles nous avons poursuivi nos études par de la psychopédagogie pour Esther et de la théologie pour Guillem. Et en 2004, nous avons été envoyés pour fonder la Communauté en Espagne dans le diocèse de Segorbe-Castellon. C’est là qu’après dix ans de mariage, le Seigneur nous a bénis avec l’arrivée de notre fille, cadeau de la Vierge Marie. Cela nous a préparés à l’apostolat que nous vivons aujourd’hui auprès des jeunes mamans célibataires en difficulté.

Aujourd’hui, nous travaillons tous les deux comme institutrice et au service de la communication du diocèse. Nous proposons aussi des veillées de prière, des retraites et des sessions toute l’année.

Nous vivons une réalité missionnaire qui est nourrie par une vie d’amitié avec Dieu, par la prière, les sacrements, la conversion continuelle.

Quand on est en mission, le Seigneur nous fait vivre une pauvreté à tous les niveaux. Cela n’est pas toujours facile, mais nous expérimentons que plus on est pauvre, plus on est riche, et plus grandit en nous la certitude que le Seigneur Seul agit dans les cœurs au milieu du monde.

Guillem et Esther

Julie

testimony of

Julie

A Lebanese national, I have been living in the Community house of Gharzouz, in Lebanon, for two years. I am an interior designer since 2012. I felt a strong calling from God several years ago, and after a long discernment, I realized that this calling rested on several points : a life of intense prayer and a desire for union with God, a fraternal life (that is to say, in a community) with the communion of all states of life (mixed), a missionary outreach and a total gift of myself while remaining in touch with the world. But in which community ? One day, a friend suggested that I help the brothers and sisters of the Gharzouz house in one of their missions (the organization of spiritual days for schools during Lent). This is when I really got to meet the Community up close. Little by little I realized that it corresponded to what I wanted and I decided to join the Community. I live my calling in everything I do :
  • in a life of prayer with daily Eucharist and adoration, with the various Divine Services (as well as the Easter Triduum) that strengthen my relationship with God, deepening more and more my trust in Him.
  • finally, in evangelization missions, which teach me to become a true disciple : the joy of making others taste the Kingdom of Heaven and interceding for the world that needs much prayer.
Oh I don‘t forget the little struggles of every day that root me in my calling to open the doors of holiness to me. “A soul united to Jesus is a living smile that radiates Him and gives Him” (St Elizabeth of the Trinity).

Julie

témoignage de

Jean-Claude et Martine

Nous sommes, Jean-Claude, diacre permanent, et Martine, parmi les tous premiers membres de la Communauté.

Nous étions tous les deux étudiants à la faculté de médecine de Nancy et voici que nos chemins se sont croisés en 1970 dans le cadre de l’aumônerie protestante réformée que fréquentait aussi le fondateur de la Communauté et quelques autres anciens. Nous nous posions bien des questions sur Dieu, sur la Vérité, sur notre avenir…

En juillet 1974, à la fin de nos études, nous nous sommes mariés Peu auparavant le Renouveau charismatique était passé par là et suite au témoignage de nos amis Gérard Croissant et de son épouse Jo, nous avions reçu l’effusion du Saint Esprit, ce qui orienta radicalement notre vie. Nous comprîmes que Jésus était une personne, vivante et agissante, qui nous appelait à sa suite à marcher dans la sainteté. La solution pour y arriver, c’était la vie communautaire car, même si chacun a son chemin, on ne peut y arriver seul. La vie communautaire permettait de s’organiser et de se stimuler afin que Dieu soit toujours le premier servi.

Répondant, dans un acte de foi, à l’appel du Seigneur, nous nous sommes lancés tête baissée dans ce projet fou et inédit et avons intégré la première maison de la Communauté à Cordes en septembre 1975, cela fait 44 ans. Après quelques mois, nous sommes partis, sans rien, fonder la Communauté en Israël, et vivre proches du peuple élu dont nous apprenons tant de choses.

De retour en France, nous avons participé à diverses nouvelles fondations et assumé des responsabilités variées : pastorale des jeunes, adolescents puis adultes, services administratifs et juridiques, formation, soutien aux œuvres de compassion de la communauté ainsi que diverses tâches de gouvernement qui nous ont bien occupés !

Que retenir de ce parcours ? Nous avons connu des hauts et des bas, des temps bénis et des temps de désert, des périodes de communion et d’autres de dissensions… Mais après 44 ans, la certitude qui nous habite et qui demeure intacte, c’est que la Communauté est un don de Dieu, elle n’est pas une œuvre humaine, et ce que Dieu donne, Il ne le reprend pas. Si nous, nous sommes inconstants, notre Dieu est fidèle, nous pouvons compter sur Lui ! C’est là notre force qui nourrit notre espérance.

Jean-Claude et Martine Michel

Rose_Petals_G25_2_8

1er octobre :
fête de sainte Thérèse de lisieux

Soirées pétales
de roses