A Közösség tagjává válni

A KÖZÖSSÉGÜNKBE VALÓ HIVÁSA

A BELÉPÉS SZAKASZAI

A NYOLC BOLDOGSÁG HIVATÁSÁNAK MEGKÜLÖNBÖZTETÉSE

KAPCSOLAT

A KÖZÖSSÉGÜNKBE

HÍV AZ ÚR?

Jacques Philippe cb atya elmélkedése

„… meghallani a Szentlélek e hívását, amely a II. vatikáni zsinattal összhangban Isten népének erőteljes ébredését váltja ki…

Hivatásunk 3 pontban

A BETAGOZODÁS

SZAKASZAI

A Közösségbe való beilleszkedés különböző szakaszokon keresztül halad egy fokozatos úton, amely attól függően változik, hogy az ember milyen életállapotban van, illetve milyen életállapotra kapott meghívást.

HIVATÁSTISZTÁZÁS

A NYOLC BOLDOGSÁG KÖZÖSSÉGBEN

Szeretnéd megismerni a Közösséget, vagy a Nyolc Boldogság Közösséghez való hivatáson töprengsz?

Gyere és nézd meg!

Gyere el és élj néhány napot valamelyik házunkban. Ismerd meg a Közösség karizmáját, a liturgiát, a testvéri életet, és az apostoli szolgálatainkat. Keresd fel házainkat, ahol a rendszeres lelki kísérés segíthet, hogy Krisztusnak az életedre vonatkozó akaratát felismerheted.

LÉPJ KACSOLATBA

VELÜNK

Szeretnél továbblépni ezzel a vágyaddal?

Vedd fel a kapcsolatot a hozzád legközelebb levő házunkkal: írd meg, hogy szeretnéd megismerni a Közösséget.
Ha már többször jártál a Közösségben, írj nekünk, hogy beszélhessünk a folytatásról.

FEDEZD FEL

MÉG

“Votre don sera reçu par la Fondation pour le Clergé, en faveur de la Communauté des Béatitudes et les données recueillies sur le formulaire de don serviront aux communications de la Communauté des Béatitudes et de la Fondation pour le Clergé.”

I've read Know more

L’appel aux Béatitudes,

c’est entendre cet appel de l’Esprit Saint, qui, dans la ligne du Concile Vatican II, suscite un puissant réveil du peuple de Dieu, et particulièrement du laïcat. Il renouvelle son Église, l’embellit comme la fiancée qui se prépare à la venue de l’Époux, et l’enrichit de dons tout à fait nouveaux, parmi lesquels celui de communautés auxquelles appartiennent des fidèles de toutes les vocations et de tous les états de vie, familles, célibataires, frères et sœurs consacrés, prêtres, diacres, etc.

C’est être fasciné par la beauté du Royaume qui vient et par la splendeur de la Jérusalem céleste, vouloir s’engager de toute l’ardeur de son cœur à anticiper dès ici-bas cette vie du Royaume en accueillant toutes les grâces et tous les moyens de communion avec l’Invisible que l’Esprit répand dans l’Église. C’est consacrer de manière totale et définitive sa vie toute entière à l’avènement de ce Royaume.

C’est vouloir anticiper la liturgie céleste en sa splendeur par la liturgie terrestre, grâce à la ferveur de la louange, la beauté du chant, l’art mis au service de la Gloire de Dieu, la danse qui nous fait imiter David dansant pour son Dieu devant l’Arche. C’est faire de l’Eucharistie le centre et le sommet de sa vie.

C’est instaurer avec les autres membres de la Communauté, à l’imitation de l’Église primitive, une vie de communion fraternelle et de partage, recherchant l’unanimité des cœurs et des âmes, de sorte que personne dans le Communauté ne considère rien comme son bien propre, mais qu’entre lui et ses frères et sœurs « tout soit en commun » (Actes 4, 32).

C’est se mettre à l’école de la tradition carmélitaine pour une pratique fidèle et persévérante de l’oraison, aspirant à cette relation nuptiale avec le Christ à laquelle tous les baptisés sont appelé, pour participer dès ici-bas à la vie trinitaire et permettre à l’amour divin de nous brûler et consumer, afin que ne se s’éteigne pas dans le cœur de l’Église cet amour qui est sa seule vie et sa seule force.

C’est suivre la voie d’enfance de la petite Thérèse pour y apprendre le consentement joyeux à sa pauvreté et la confiance audacieuse à la miséricorde du Père.

C’est embrasser résolument la Croix du Christ, en pratiquant la pauvreté, l’obéissance et la chasteté selon son état de vie, et en accueillant comme une grâce précieuse toutes les souffrances et les épreuves qui nous appauvrissent, nous dépouillent de nous-mêmes et nous conforment au Christ dans sa nudité.

C’est vivre un abandon confiant à la Providence, n’entretenir aucun souci, mais compter en toutes choses, spirituelles ou matérielles, sur la fidélité de notre Père du Ciel à pourvoir à toutes nécessités.

C’est porter un regard d’amour et d’estime sur le peuple de la première Alliance, le peuple juif, et reconnaître les privilèges irrévocables d’Israël « à qui appartiennent l’adoption, la gloire, les alliances, la gloire, le culte, les promesses et les pères, et de qui selon la chair est issu le Christ » (Romains 9, 4). C’est nous ouvrir à la richesse de l’héritage qui nous est transmis par lui, et prier avec ardeur pour hâter les desseins de Dieu sur Israël et l’accomplissement de son rôle unique dans l’histoire du salut. C’est croire que, dans ce lien retrouvé avec « la racine qui nous porte » (Romains 11, 18), se trouve le fondement historique et eschatologique de l’œcuménisme.

C’est nous unir à la prière de Jésus pour que tous soient un, que son Église retrouve son unité. C’est reconnaître la richesse de chacune des Églises, et en accueillir les dons, spécialement les Églises orientales, afin que la Communauté dans son mode de vie et sa liturgie soit une anticipation prophétique de l’unité que réalise l’Esprit entre tous les membres du Corps du Christ.

C’est reconnaître dans chaque pauvre Jésus qui nous invite à l’étreindre dans notre amour. C’est nous laisser enseigner par les pauvres, pour vivre la première béatitude.

C’est ressentir un zèle brûlant que Dieu soit connu et aimé de tous ses enfants, que l’Évangile soit annoncé à toutes les nations. C’est élargir sans cesse les horizons de notre cœur pour répondre aux appels que l’humanité en soif de salut nous adresse. C’est être disposés à accueillir les dons de prophétie, de guérison, et les autres charismes qui accompagnent et rendent efficace l’annonce de la Parole.

C’est se consacrer totalement à Marie dans la ligne de la spiritualité de Grignion de Monfort, aspirer à une vraie union mystique avec elle, vivre en elle pour y recevoir la plénitude de la vie divine et l’effusion du Saint Esprit.

C’est prendre comme modèle de notre vie communautaire la Sainte Famille de Nazareth, se mettre à son école, y apprendre à vivre non pour soi mais pour l’autre, y retrouver le vrai sens des relations humaines, se faire enseigner par St Joseph sur la paternité véritable, de sorte que nos maisons soient de vraies familles et des lieux de guérison humaine, affective et spirituelle pour notre génération si blessée.

C’est se soumettre filialement à l’Église catholique et à ses représentants, aux directives et enseignements du Saint Père, à l’autorité pastorale des évêques, rechercher au maximum la communion avec toutes les réalités d’Église avec lesquelles nous sommes en contact.

C’est se conformer à la Règle de vie de la Communauté, à ses statuts approuvés par l’Église, mais aussi vivre la nouveauté de l’Esprit Saint en sachant que la grâce communautaire dépasse largement ses structures juridiques, et permettre donc à ceux qui y sont appelés d’appartenir selon des modalités souples et diverses à la famille spirituelle qu’elle constitue.

Père Jacques Philippe, cb

A Nyolc Boldogság Közösségbe való hívása…

…azt jelenti, hogy meghalljuk a Szentlélek hívását, aki a II. Vatikáni Zsinattal összhangban erőteljes ébredést hoz Isten népében, különösen a laikusok körében. Megújítja egyházát, megszépíti, mint a vőlegény eljövetelére készülő menyasszonyt, és teljesen új ajándékokkal gazdagítja, amelyek között vannak közösségek, amelyekhez minden hivatású és életállapotú hívő tartozik, családok, egyedülállók, megszentelt testvérek, papok, diakónusok stb.

…azt jelenti, hogy az eljövendő Ország szépsége és a mennyei Jeruzsálem ragyogása lenyűgöz, hogy szívünk teljes buzgalmával el akarjuk kötelezni magunkat arra, hogy innentől kezdve az Országnak ezt az életét várjuk, befogadva minden kegyelmet és a Láthatatlannal való közösség minden eszközét, amelyet a Lélek terjeszt az Egyházban. Azt jelenti, hogy az egész életünket teljes és végleges módon ennek az Országnak az eljövetelére szenteljük.

…azt jelenti, hogy a földi liturgián keresztül a mennyei liturgiát akarjuk megelőlegezni a maga ragyogásában, a dicsőítés buzgóságán, az ének szépségén, az Isten dicsőségének szolgálatába állított művészeten, a táncon keresztül, amely arra késztet minket, hogy utánozzuk Dávidot, aki a frigyláda előtt táncolt Istenének. Azt jelenti, hogy az Eucharisztiát életünk középpontjává és csúcspontjává tesszük.

…azt jelenti, hogy a Közösség többi tagjával – az ősegyházat utánozva – a testvéri közösségre és a megosztott életre, a szívek és a lelkek egységére törekszünk, hogy a Közösségben senki ne tekintsen semmit a sajátjának, hanem hogy közte és testvérei között „minden közös” (ApCsel 4,32).

…azt jelenti, hogy a karmelita hagyomány iskolájába helyezzük magunkat a hűséges és kitartó imagyakorlás terén, törekedve arra a Krisztussal való egyesülésre, amelyre minden megkeresztelt meg van hívva, hogy innentől kezdve részt vegyünk a szentháromságos életben, és hagyjuk, hogy az isteni szeretet égessen és emésszen bennünket, hogy ez a szeretet, amely az Egyetlen élete és ereje, ne hűljön ki az Egyház szívében.

…azt jelenti, hogy Lisieux-i kis Teréz gyermeki útját követjük, hogy megtanuljuk a szegénységeink örömteli elfogadást és az Atya irgalmába vetett bátor bizalmat.

… azt jelenti, hogy határozottan vállaljuk Krisztus keresztjét, gyakoroljuk a szegénységet, az engedelmességet és a tisztaságot az életállapotunknak megfelelően, és drága kegyelemként fogadjuk az összes szenvedést és megpróbáltatást, amelyek elszegényítenek minket, megfosztanak önmagunktól és Krisztushoz igazítanak minket az ő mezítelenségében.

… azt jelenti, hogy a Gondviselésre bízva élünk, nem aggódnunk, hanem minden lelki vagy anyagi szükségletünkben, mennyei Atyánk hűségére számítunk, aki gondoskodik rólunk.

…azt jelenti, hogy az első szövetség népére, a zsidó népre szeretettel és megbecsüléssel tekintünk, és elismerjük Izrael visszavonhatatlan kiváltságát, „akikhez tartozik az örökbefogadás, a dicsőség, a szövetségek, a dicsőség, az istentisztelet, az ígéretek és az atyák, és akiktől test szerint Krisztus származott” (Róm 9:4). Azt jelenti, hogy megnyílunk az általuk ránk hagyományozott örökség gazdagsága előtt, és hogy komolyan imádkozunk azért, hogy siettessük Isten Izraellel kapcsolatos terveit és az üdvösségtörténetben betöltött egyedülálló szerepének beteljesedését. Azt hiszünk, hogy ebben a megújult kapcsolatban „a gyökérrel, amely minket hordoz” (Róm 11,18) rejlik az ökumenizmus történelmi és eszkatológiai alapja.

…azt jelenti, hogy csatlakozunk Jézus imájához, hogy mindenki egy legyen, hogy Egyháza visszanyerje egységét. Felismerjük az egyes egyházak gazdagságát, és befogadjuk ajándékaikat, különösen a keleti egyházakét, hogy a Közösség életmódjában és liturgiájában prófétai előképe legyen annak az egységnek, amelyet a Lélek Krisztus Testének minden tagja között megvalósít.

…azt jelenti, hogy fel szeretnénk ismerni minden szegény emberben Jézust, aki arra hív minket, hogy szeretetünkkel öleljük őket magunkhoz. Engedjük, hogy a szegények tanítsanak minket, hogy megéljük az első boldogságot.

…azt jelenti, hogy égő buzgalmat érzünk, hogy Istent minden gyermeke megismerje és szeresse, hogy az evangéliumot minden nemzetnek hirdessék. Azt jelenti, hogy folyamatosan tágítjuk szívünk horizontját, hogy válaszolhassunk az üdvösségre szomjazó emberiség hozzánk intézett hívásaira. Azt jelenti, hogy készek vagyunk befogadni a prófécia, a gyógyítás és más karizmák ajándékait, amelyek kísérik és hatékonnyá teszik az Ige hirdetését.

…azt jelenti, hogy Grignion de Monfort lelkiségének megfelelően teljesen Máriának szenteljük magunkat, törekszünk a vele való igazi misztikus egyesülésre, benne élünk, hogy megkapjuk az isteni élet teljességét és a Szentlélek kiáradását.

…azt jelenti, hogy a Názáreti Szent Családot vesszük közösségi életünk mintájául, az ő iskolájába helyezzük magunkat, megtanulunk nem magunknak, hanem másoknak élni, újra felfedezzük az emberi kapcsolatok igazi értelmét. Szent József tanít bennünket az igazi apaságra, hogy otthonaink igazi családok legyenek, és az emberi, érzelmi és lelki gyógyulás helyei sebesült nemzedékünk számára.

…azt jelenti, hogy gyermeki módon alávetjük magunkat a katolikus egyháznak és képviselőinek, a Szentatya utasításainak és tanításainak, a püspökök lelkipásztori tekintélyének, és közösségre törekszünk az egyház minden olyan valóságával, amellyel kapcsolatban állunk.

…azt jelenti, hogy alkalmazkodunk a Közösség életszabályához, az Egyház által jóváhagyott Általános Szabáyzathoz, de ugyanakkor a Szentlélek újdonságát is megéljük annak tudatában, hogy a Közösség kegyelme messze túlmutat a jogi struktúrákon, és ezért lehetővé teszi a közösségbe hívottak számára, hogy rugalmas és változatos módon tartozzanak a Közösség által alkotott lelki családhoz.

Jacques Philippe atya, cb