Kronológia

A KÖZÖSSÉGI ÉLET ELSŐ TAPASZTALATAI

1973: Május 25-én Valence-ben (Franciaország) megszületik a „Júda Oroszlánja és a Feláldozott Bárány” közössége. Gérard (Ephraim) és Josette Croissant, valamint Jean-Marc és Mireille Hammel úgy döntenek, hogy megalapítják a Közösséget.

1974: Megkezdődik a közösségi élet Soyonsban, majd Valence-ben (Drôme, Franciaország). Efraim megírja az „Életszabályt”. Három tengelyre épül: az imádságra, a szegénységre és az engedelmességre.

1975: Május 31-én Robert Coffy püspök, Albi érseke, Cordes sur Cielben fogadja az új közösséget az egyházmegyében, ahol a „Júda Oroszlánja és az Áldozati Bárány Közössége” nevet veszik fel.Ezzel új fejezet kezdődik a közösség életében. Novemberben kerül sor az első külföldi alapításra, mégpedig a Szentföldön.

1978: November 18-án Efraimot (Gérard Croissant) diakónussá szenteli Robert Coffy püspök  atya, és az első hét fogadalomtételekre is sor kerül (magánfogadalmak).  Örökre elkötelezik magukat a tisztaság, a szegénység és az engedelmesség evangéliumi tanácsai mellett. A megszentelt életük jeléül habitust vesznek fel.

1979: Január 19-én Róbert Coffy  püspök atya az akkor hatályos egyházi törvénykönyv szerint „jámbor társulássá” nyilvánítja a közösséget.

1980: A Közösségben bevezetik az állandó szentségimádást. Már a Közösség alapítása óta a Kármel iskolájában gyakorolják a belső imát.

APOSTOLI ÉS MISSZIONÁRIUSI TÚLCSORDULÁS

1981: Az első „Élet Könyvének” megírása, amely a későbbi Általános Szabályzat elemeit tartalmazza. Első alapítás Afrikában, a kabindai kórházban (KDK).

1985: a Közösség az egyházmegyei jogú krisztushívők magántársulásává válik. Robert Coffy püspök jóváhagyja az Általános Szabályzatot. Az első moderátort, Philippe Madre-t Ephraim nevezi ki.

1991. augusztus 15.: Roger Meiner, Albi érseke jóváhagyja az Általános Szabályzat módosítását. A Júda Oroszlánja és Áldozati Bárány Közösségének neve ekkor változik Nyolc Boldogság Közösséggé. 

1992: Az első általános moderátor választás alkalmával Fernand Sanchez Választják meg. A közösség vietnami megtelepedése céljából felderítő misszió indul.

1994: Meindre érsek atya, a franciaországi püspökökkel való konzultációt követően, egy dekrétummal 5 évre ad experimentum (kísérleti jelleggel) hagyja jóvá az új Általános Szabályzatot.

1998: Szavazás a Laikusok Pápai Tanácsa elé terjesztett új Általános Szabályzatról. Ezzel egyidejűleg az „Élet Könyvét” is átdolgozzák, és elkészül a „Direktórium”.

2000: A választó közgyűlésen François-Xavier Wallays atyát általános moderátornak választják.

2002. december 8: a Laikusok Pápai Tanácsa elismeri a Nyolc Boldogság Közösségét mint pápai jogú nemzetközi krisztushívők magántársulását és ad experimentum 5 évre jóváhagyja az Általános Szabályzatát.

Növekedési válság

2007: Stanislaw Rylko bíboros, a Laikusok Pápai Tanácsának elnöke irányelveket ad a Közösség kormányának a működés elmélyítése érdekében. Az Általános Szabályzat elismerését két évvel meghosszabbítja.

2009: a Közgyűlés megszavazza a Közösségnek a Megszentelt Élet Intézményei és Apostoli Élet Társaságai Kongregációjához (CIVCSVA) való csatolását. A különböző életállapotoknak külön ágakat hoznak létre.

2010.  szeptember 30: Franc Rodé bíboros, a CIVCSVA prefektusa rendelete, amely a Közösségen belüli feszültségek miatt és a Közösség új Általános Szabályzatának a CIVCSVA általi jóváhagyása érdekében Henry Donneaud testvérre mint pápai komiszárusra bízza a Közösség kormányzását.

Az új Általános Szabályzat jóváhagyása a toulouse-i érsek által

2011: A CIVCSVA jóváhagyja az új Általános Szabályzatot. Június 29-én Robert Le Gall toulouse-i érsek megalapítja a Nyolc Boldogság Közösséget mint egyházmegyei jogú krisztushívők nyilvános társulását, azzal a céllal, hogy a megszentelt élet egyházi családjává váljon.

2011. November 15-én: a pápai komisszárius és az Általános Tanács sajtóközleményt tesz közzé, amelyben ismerteti a Közösségben zajló átszervezési és szerkezetátalakítási folyamatot. A Közösség egyes tagjai által elkövetett súlyos hibákat tárnak fel.

2013: Anna Katharina Pollmeyer nővért október 7-én a CIVCSVA prefektusa rendeletével kinevezik a pápai komisszárius „delegált elnökévé”.

2014. június 29-én: Le Gall püspök rendelete, amely jóváhagyja az Általános Szabályzatot és a társult laikusok alapszabályának további három évre történő meghosszabbítását, ad experimentum.

2015 : Választó közgyűlés, október 22-től november 1-ig. Anna Katharina Pollmeyer nővért választják elnöknek; az egyes ágak (megszentelt nővérek, megszentelt testvérek, laikusok) általános vezetőiket külön közgyűléseken választják meg. Henry Donneaud O.P. testvér továbbra is apostoli asszisztensként kíséri a Közösséget.

2019 : Választó közgyűlés október 25-től november 3-ig. Anna Katharina Pollmeyer nővért 4 évre újraválasztják elnöknek, és az ágközgyűléseken új elöljárókat választanak.

2020 : November 12-én a CIVCSVA engedélyezi Le Gall püspök, Toulouse érseke számára, hogy a Nyolc Boldogság Közösségét egyházmegyei jogú „megszentelt élet egyházi családdá” emelje, amelyre december 8-án, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén kerül sor.

MEGNÉZEM

MÉG

“Votre don sera reçu par la Fondation pour le Clergé, en faveur de la Communauté des Béatitudes et les données recueillies sur le formulaire de don serviront aux communications de la Communauté des Béatitudes et de la Fondation pour le Clergé.”