Nővérek

Osztrák vagyok, és már 22 éve annak, hogy beléptem a Nyolc Boldogság Közösségbe.

Mielőtt követtem volna Jézus hívását, joghallgató voltam, és diplomataiskolába készültem. Az idegen országok és kultúrák iránti vonzalmamat az Úr később remekül felhasználta, hogy a saját nagykövetévé tegyen… misszionáriusként Peruban hirdettem az Ő szeretetét.

Hogyan történt mindez? A megszentelt élet felé tartó utam egy szentmisével kezdődött, melyet a Nyolc Boldogság Közösség szervezett Lisieux-ben. Nagyon megérintett a liturgia szépsége és a szerzetesek öröme, akik Isten előtt énekeltek és táncoltak. Azonnal tudtam, hogy Jézus engem is arra hív, hogy részt vegyek ebben az örömben.

Egy szerzetesnővértől kaptam egy prospektust a Közösség perui missziójáról. El kell mondanom, hogy már jó ideje kerestem egy helyet, ahol misszionáriusi tapasztalatokat szerezhetnék. Hát így kezdődött el a kalandom Jézussal!

Miután egy ideig önkéntesként dolgoztam a perui misszióban, elhatároztam, hogy belépek a Közösségbe. Több országban is éltem és szolgáltam az evangelizációt, majd visszatértem Peruba. Nem győzök rácsodálkozni Isten hűségére, szeretetére, amellyel hordoz engem, és az örömre, ami abból fakad, hogy az életemet Jézusnak adtam.

Minden nap láthatom a csodákat, melyeket Isten végbevisz a szegények életében, akik hozzá kiáltanak. Jézus jelen van: vigasztalja a szomorúakat, megerősíti a gyengéket, meggyógyítja a megtört szívűeket, reményt ad ott, ahol csüggedés van. Az én örömöm az, hogy az ő kis eszköze lehetek, tanúskodhatom irgalmáról és arról, hogy milyen nagy öröm az életünket Jézusnak adni!

Jézusról nevezett Eva nővér

Kazahsztánban születtem. A családom nem volt gyakorló hívő: egy ortodox anyával és egy muszlim apával ez nehéz helyzet! 7 éves koromban mégis részesültem az ortodox keresztségben. De otthon soha nem beszéltünk Istenről. A testvérem halála (16 éves voltam akkor) volt az a tragédia, ami elkezdte Isten felé vezetni a családomat. Az örök élet távlata vigasztalást nyújtott számunkra.

A keresztapám, aki katolikus volt, mindnyájunkat elvitt a templomba. Működött ott egy ifjúsági csoport, amire a papok kisebb missziókat bíztak. Nagyon gyorsan úgy alakult, hogy szinte minden szabadidőmet a templomban töltöttem, miközben továbbra is könyvelőnek tanultam. Nagy öröm volt számomra részt venni a különböző szolgálatokban (éneklés a misén, katekézis, evangelizáció, stb.)

A Fiatalok Fesztiválját 1999-ben indította el a Nyolc Boldogság Közösség Kazahsztánban. Az egyik imaest alkalmával azt éreztem, hogy bár az én első számú tervem a házasság volt, Jézus a megszentelt életre hív. A nővér, aki imádkozott értem, pontosan kimondta mindazt, amit a szívemben hordoztam! Én mégis azt feleltem Jézusnak: „csak erre a napra! (mondok igent Neked)” Néhány barátommal együtt eltöltöttem pár napot a Közösség akkor megnyitott Kokchetav-i házában. Azonnal otthon éreztem magam! Szentségimádás alatt a kápolnában átéltem A TALÁLKOZÁST Jézussal, és megtapasztaltam, hogy mennyire szeret engem.

Ma, 17 év közösségi élet után, hálát adok az Úrnak, amiért meghívott, és minden nap felfedezem a megszentelt élet szépségét a Nyolc Boldogság Közösségben. Az élet Jézussal minden nap egy kaland, tele váratlan eseményekkel, meglepetésekkel és örömökkel. Hálás vagyok mindazért, amit az Úr szüntelenül cselekszik az életemben.

Hogyha kétség támad a szívedben, ne aggódj, ne félj, Jézus be fogja tölteni várakozásodat, méghozzá százszorosan!

Klara Misericordia nővér

A szerzetesi nevem Szent Arcról nevezett Teréz nővér (Krisztus arcára való utalásként). Francia vagyok és az Antillákról, Guadeloupe-szigetéről származom. 20 éve vagyok a Közösség tagja. Jézus az egyetemi padból vonzott magához, amikor Párizsban matematikát tanultam.

Gyermekkorom óta vallásos nevelést kaptam. Amikor a tanulmányaim miatt elhagytam Guadeloupe-t és Franciaországba jöttem, minden szempontból önállóvá kellett válnom, és ez alól a hit sem volt kivétel. Milyen keresztény vagyok valójában? Kicsoda nekem Krisztus? Milyen helyet adjak a szentmisének az életemben? Jelent valamit számomra, vagy csak megszokásból járok?

Tele voltam ezekkel a kérdésekkel, amikor találkoztam egy imacsoporttal, amelyen keresztül döntő lelki tapasztalatokat szereztem. Felfedeztem, hogy Isten él, és egyáltalán nincs távol az életemtől. Két fontos eseményt szeretnék itt megosztani. Egy szentségimádás alkalmával megízleltem Isten irántam való végtelen szeretetét: találkoztam Valakivel, aki szeret engem, méghozzá egyedülálló módon. Második lépésben pedig, miközben az imacsoportom tagjai imádkoztak értem, egy pillanat alatt végigtekintettem az életem, és ráeszméltem, hogy Isten milyen hűséges volt az életem különböző pontjain. Valamit megérintettem Istenből, valami nagyot és szépet, amit semmi és senki nem rabolhat el tőlem. Nem csak egy bizonyosságot kaptam arról, hogy Isten létezik, hanem belülről tudtam, hogy Ő bennem és velem volt.

Egy ilyen Szeretet hatására végre a felszínre tört a szívemben a hívás a szerzetesi életre (amit már 12 éves korom óta nem tudtam hova tenni): a vágy, hogy egész életemet Istennek adjam, hogy szeressem Őt és megismertessem az Ő szeretetét másokkal.

A megkülönböztetés ideje alatt, gondviselésszerű módon találkoztam valakivel, aki épp egy lelkigyakorlatra készült a Nyolc Boldogság Közösségbe. Úgy határoztam, én is elmegyek, hogy megpróbáljam megérteni Isten akaratát.

Nagyon megérintett a liturgia, a Közösség buzgósága a dicsőítésben, a testvéri élet minősége, Isten szépsége, ami az életnek ebből az egyszerűségéből áradt, és az evangelizációra való nyitottság. A Közösséget választottam tehát, mert úgy tűnt számomra, hogy a bennem való nagy vágy önmagam Istennek adására úgy konkretizálódhat, ha ezt az életformát választom, ahol a szemlélődés és a misszió nagyon erősen összefonódnak. És nem csalódtam!

Számomra a szerzetesi élet egy mód arra, hogy egész lényemmel szeressek. Egy olyan út, ami megmutatja, hogy Isten létezik, és hogy érdemes egészen neki szentelni az életet. Minden egyes nap tanulom, hogy hagyjam magam Isten által alakítani és megvilágosítani, egyre jobban az Ő rendelkezésére állni, hogy megismerjék és szeressék Őt.

„A szél ott fúj, ahol akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van mindaz, aki a Lélektől született.” (Jn 3,8). Krisztust követni egy kaland: szüntelenül engedni, hogy Isten meglepjen, és nyitottnak maradni a Lélek újdonságára…

Szent Arcról nevezett Teréz nővér

Osztrák vagyok, és már 22 éve annak, hogy beléptem a Nyolc Boldogság Közösségbe.

Mielőtt követtem volna Jézus hívását, joghallgató voltam, és diplomataiskolába készültem. Az idegen országok és kultúrák iránti vonzalmamat az Úr később remekül felhasználta, hogy a saját nagykövetévé tegyen… misszionáriusként Peruban hirdettem az Ő szeretetét.

Hogyan történt mindez? A megszentelt élet felé tartó utam egy szentmisével kezdődött, melyet a Nyolc Boldogság Közösség szervezett Lisieux-ben. Nagyon megérintett a liturgia szépsége és a szerzetesek öröme, akik Isten előtt énekeltek és táncoltak. Azonnal tudtam, hogy Jézus engem is arra hív, hogy részt vegyek ebben az örömben.

Egy szerzetesnővértől kaptam egy prospektust a Közösség perui missziójáról. El kell mondanom, hogy már jó ideje kerestem egy helyet, ahol misszionáriusi tapasztalatokat szerezhetnék. Hát így kezdődött el a kalandom Jézussal!

Miután egy ideig önkéntesként dolgoztam a perui misszióban, elhatároztam, hogy belépek a Közösségbe. Több országban is éltem és szolgáltam az evangelizációt, majd visszatértem Peruba. Nem győzök rácsodálkozni Isten hűségére, szeretetére, amellyel hordoz engem, és az örömre, ami abból fakad, hogy az életemet Jézusnak adtam.

Minden nap láthatom a csodákat, melyeket Isten végbevisz a szegények életében, akik hozzá kiáltanak. Jézus jelen van: vigasztalja a szomorúakat, megerősíti a gyengéket, meggyógyítja a megtört szívűeket, reményt ad ott, ahol csüggedés van. Az én örömöm az, hogy az ő kis eszköze lehetek, tanúskodhatom irgalmáról és arról, hogy milyen nagy öröm az életünket Jézusnak adni!

Jézusról nevezett Eva nővér