Nővérek

MEGSZENTELT ÉLET

A Közösség nővérei fogadalmat tesznek a tisztaságra, szegénységre és engedelmességre. Elköteleződnek a Jegyesükkel, Krisztussal való személyes, mély és bensőséges kapcsolatra, valamint a minden ember iránti krisztusi szeretetre.

SZEMLÉLŐDÉS

A nővérek imaéletükkel válhatnak Krisztus jeleivé. A mindennapok csúcsát és forrását jelentő szentmise, a legszentebb Oltáriszentség előtt végzett belső ima, az imaórák liturgiája, a lectio divina, Szűz Mária tisztelete és a neki történő felajánlás mind a Krisztussal való bensőséges kapcsolatukat táplálják. Arra törekszenek, hogy minden helyzetben a Szentlélek sugallataira figyeljenek, és szüntelen imában éljenek.

KOMMUNIÓ

Isten szemlélése örömteli és gazdagító testvéri közösséget teremthet, melyben ki-ki többre tartja a másikat önmagánál (Fil 2,3). A nővérek a szeretetben akarnak gyökeret verni és abban növekedni. Teszik ezt a testvéri kapcsolatok, az egyszerűség, az önmagukról való megfeledkezés, a másik javának keresése, a párbeszéd, a megbocsátás, a kiengesztelődés által. A nővérek a Közösség férfi szerzeteseivel és laikus tagjaival is igazi testvéri közösséget élnek meg.

MISSZIÓ

A nővérek tanúságtétele elsősorban megszentelt életükben nyilvánul meg. Ebből fakadnak a Nyolc Boldogság lelkületéhez kötődő apostoli tevékenységeik: csoportok fogadása, az együttérzés művei, kórházi és lelkigondozói szolgálat, tanítás, lelkigyakorlat vezetés, lelki kísérés, evangelizáció, katekézis, egyházmegyei misszió…

A nővérek a Közösség többi tagjával együtt végzik munkájukat, és ugyanazon apostoli lelkületben élik küldetésüket. Ki-ki kamatoztathatja saját adottságait az ajándékok és hivatások sokfélesége szerint (szervezés, tanítás, pénzügyek kezelése, élelmezés, zene, énekvezetés stb.).

SZERZETESI RUHA

A habitus viselésével a nővérek Krisztus látható jelei a világban. A habitus arra hív és azt jelzi, amit a nővérek élni és hirdetni kívánnak: Isten közöttünk jelenlévő Országát.

 „… lemondok a világról, annak életéről és szokásairól, lemondok saját magamról,
hogy egyedül Hozzád tartozzam,
aki földi életem során
egyetlen kincsem és reményem vagy…”

NŐVÉREK

TANÚSÁGTÉTELÜK

MEGNÉZEM

MÉG

A TESTVÉREK

A KÜLSÖ TAGOK

Szeretnék hírlevelet kapni (franciául)

    *Minden e-mail alján bármikor leiratkozhat (olvassa el az adatvédelmi szabályzatot).

    “Votre don sera reçu par la Fondation pour le Clergé, en faveur de la Communauté des Béatitudes et les données recueillies sur le formulaire de don serviront aux communications de la Communauté des Béatitudes et de la Fondation pour le Clergé.”

    Sr Claire Sandrine

    témoignage de

    Sr Claire-Sandrine

    Originaire de Grenoble, je suis entrée à la Communauté des Béatitudes à 23 ans.

    Lors de ma confirmation, à 16 ans, j’ai vécu une vraie effusion de l’Esprit Saint qui a changé ma vie, j’ai entendu mystérieusement Dieu me dire : « Sandrine, je te fais confiance pour m’annoncer aux autres ! » C’était du sérieux. Paix et joie immenses, certitude intérieure qu’il fallait m’engager pour Dieu et son Eglise.

    J’ai commencé des études à Paris : philosophie, puis secrétariat. Je me suis engagée pendant ce temps, dans une fraternité missionnaire : groupe de prière de jeunes avec qui j’ai eu la joie de partager ma foi, et de faire des missions d’évangélisation. J’ai fait l’expérience de la puissance de Dieu dans ma vie quotidienne.

    Ce sont deux expériences inoubliables qui ont creusé en moi le désir de donner ma vie dans la vie religieuse :

    – une expérience humanitaire auprès des « chiffonniers » d’un bidonville, au Caire, en Egypte avec Sr Emmanuelle dont le témoignage m’a tellement interpellée : tout donner pour les autres !
    – et la seconde expérience, lors d’une semaine incroyable de prière et de partage avec des milliers de jeunes du monde entier au Festival des Jeunes à Medjugorje. A la fin, je n’étais plus la même, c’était comme si le Seigneur me disait : « Si tu me suis, Je te comblerai. » Je savais que je pouvais compter sur sa Fidélité, alors, je Lui ai dit « Oui ». Décision prise, joie immense !

    Deux ans auparavant, j’avais vécu une retraite spirituelle, pendant la Semaine Sainte, à la Communauté des Béatitudes à Nouan-Le-Fuzelier. Je me rappelle avoir dit : « Si un jour, Seigneur, Tu m’appelles à consacrer ma vie pour Toi, je rentrerai ici ! »

    Mon appel à la Communauté des Béatitudes était si fort qu’un an après, j’ai demandé à y entrer. Cela fait vingt-six ans déjà ! Voilà l’humour de Dieu !

    Aimer en donnant et donner en aimant !
    Jésus comble le cœur de celui ou de celle qui Lui donne tout. Et mon espérance n’a pas été déçue !

    Sœur Claire Sandrine

    Sr Claire Sandrine

    tanúvallomása

    Sr Claire-Sandrine

    Grenoble-ból származom, és 23 éves koromban csatlakoztam a Beatitudes Közösséghez.

    A konfirmációmkor, 16 éves koromban megtapasztaltam a Szentlélek valóságos kiáradását, ami megváltoztatta az életemet, hallottam, hogy Isten titokzatos módon azt mondta nekem: “Sandrine, rád bízom, hogy hirdess engem másoknak! Ez komoly volt. Mérhetetlen béke és öröm, belső bizonyosság, hogy el kell köteleznem magam Isten és az Ő Egyháza mellett.

    Párizsban kezdtem tanulni: filozófiát, majd titkársági tanulmányokat. Ez idő alatt részt vettem egy missziós testvériségben: egy fiatalokból álló imacsoportban, akikkel örömömre szolgált megosztani a hitemet és evangelizációs missziókat végezni. Megtapasztaltam Isten erejét a mindennapi életemben.

    Ez a két felejthetetlen élmény elmélyítette bennem azt a vágyat, hogy életemet a vallásos életnek szenteljem:

    – humanitárius élmény egy kairói (Egyiptom) nyomornegyed “rongyszedőivel” Emmanuelle nővérrel, akinek a tanúságtétele olyan nagy kihívást jelentett számomra: adj mindent másokért!
    – A második élmény egy hihetetlen imahét volt a Medjugorjei Ifjúsági Fesztiválon, ahol fiatalok ezreivel imádkoztunk és osztoztunk a világ minden tájáról. A végére már nem voltam ugyanaz, mintha az Úr azt mondta volna nekem: “Ha követsz engem, teljessé teszlek. Tudtam, hogy számíthatok az Ő hűségére, ezért igent mondtam. A döntés megszületett, óriási öröm!

    Két évvel korábban, a Nagyhét folyamán lelki lelkigyakorlatot tartottam a Nouan-Le-Fuzelier-i Boldogságok Közösségében. Emlékszem, azt mondtam: “Ha egy nap, Uram, arra hívsz, hogy Neked szenteljem az életemet, akkor ide visszatérek!

    Olyan erős volt a hívásom a Beatitudes Közösséghez, hogy egy évvel később megkértem, hogy csatlakozhassak. Ez huszonhat évvel ezelőtt volt! Ez Isten humora!

    Szeretni azáltal, hogy adunk, és adni azáltal, hogy szeretünk!
    Jézus betölti annak a szívét, aki mindent neki ad. És a reményem nem csalódott!

    Claire Sandrine nővér

    témoignage de

    Sr Emilie

     

    Je m’appelle Sr Emilie du Cœur de Jésus et de Marie. Je suis ardéchoise d’origine et c’est après une licence d’histoire que je suis entrée à la Communauté.

    C’est à l’adolescence, au cours d’un pèlerinage à Medjugorje, que j’ai fait une expérience forte de la présence de Dieu dans ma vie. Oh, je n’y étais pas allée de gaieté de cœur : ce sont mes parents qui m’y ont emmenée. En effet Dieu n’avait plus beaucoup de place dans ma vie à ce moment-là. Quelques mois plus tard je percevais un appel à la vie consacrée : en lisant une intention de prière pour les âmes consacrées j’ai alors entendu résonner en mon cœur cette question : « et pourquoi pas toi ? », ce qui a été pour moi source d’une grande joie…

    Pratiquement dans la même période j’ai découvert la Communauté des Béatitudes qui était venue faire une mission dans ma paroisse. Quelle joie se dégageait des visages des frères et sœurs ! Je voulais en savoir plus, voir cela de plus près. J’ai demandé à faire un séjour d’une semaine. J’étais tellement interpellée par la vie de prière, l’adoration, la beauté de la liturgie, la vie fraternelle, la communion des états de vie, et le souci de l’évangélisation. Bien sûr, j’étais encore trop jeune. Je poursuivais ma scolarité puis mes études. Pendant celles-ci, j’ai découvert d’autres communautés, mais toujours je revenais à ce premier appel à la Communauté des Béatitudes. Avec l’évidence que le Seigneur m’y attendait.

    Dès le début de ma vie communautaire s’est ancrée en moi, l’importance de ce cœur à cœur avec Dieu dans l’adoration, le contact avec sa Parole, … c’est là que je peux venir puiser tout ce dont j’ai besoin pour répondre à son appel. J’ai franchi le cap et c’est toute une aventure qui a commencé : le Seigneur est plein de surprises ! Et cette aventure ne s’arrête pas avec les vœux perpétuels. Chaque nouvelle journée en est le signe, toujours avec un « oui » à donner, et cette assurance que Dieu est là, qu’il est fidèle partout où Il nous conduit.

    « Les faveurs du Seigneur ne sont pas finies, ni ses compassions épuisées ; elles se renouvellent chaque matin, grande est sa fidélité ! » (Lm 3, 22)  Alors… « duc in altum » (Lc 5, 4)

    Sœur Emilie du Cœur de Jésus et de Marie

    tanúvallomása

    Sr Emilie

    A nevem Emilie nővér Jézus és Mária Szívéből. Ardèche-ból származom, és egy történelem szakos diploma megszerzése után csatlakoztam a Közösséghez.

    Tinédzserként egy medjugorjei zarándoklat során erőteljes tapasztalatot szereztem Isten jelenlétéről az életemben. Ó, nem önként mentem: a szüleim vittek oda. Valóban, Istennek akkoriban nem sok helye volt az életemben. Néhány hónappal később megéreztem a hívást a megszentelt életre: miközben egy imaszándékot olvastam a megszentelt lelkekért, a szívemben felhangzott ez a kérdés: “és miért nem te?”, ami nagy örömömre szolgált…

    Nagyjából ugyanebben az időben fedeztem fel a Boldogságok Közösségét, akik missziót végeztek a plébániámon. Micsoda öröm volt a testvérek arcán! Többet akartam tudni, közelebbről akartam látni. Kértem, hogy maradhassak egy hétig. Nagy kihívást jelentett számomra az imaélet, az imádság, a liturgia szépsége, a testvéri élet, az életállapotok közössége és az evangelizáció iránti aggodalom. Természetesen még túl fiatal voltam. Akkor még iskolába jártam, majd tanultam. Ezek során felfedeztem más közösségeket is, de mindig visszatértem ehhez az első híváshoz, a Boldogságok Közösségéhez. Azzal a bizonyítékkal, hogy az Úr ott várt rám.

    Közösségi életem kezdetétől fogva lehorgonyozódott bennem ennek az Istennel való szív-beszélgetésnek a fontossága az imádásban, az Igével való érintkezésben… onnan meríthetem mindazt, amire szükségem van ahhoz, hogy válaszoljak az Ő hívására. Beleugrottam, és egy egész kaland kezdődött: az Úr tele van meglepetésekkel! És ez a kaland nem ér véget az örök fogadalommal. Minden új nap ennek a jele, mindig egy “igen”, és ez a bizonyosság, hogy Isten ott van, hogy hűséges, bárhová is vezet minket.

    “Az Úr kegyei nem fogynak el, és könyörületessége nem merül ki, minden reggel megújul, nagy az ő hűsége” (Lm 3, 22)… “duc in altum” (Lk 5, 4)…

    Emilie nővér Jézus és Mária Szívéből

    témoignage de

    Sr Eva de Jésus

    Je suis autrichienne et cela fait vingt-deux ans déjà que je suis entrée à la Communauté des Béatitudes.

    Avant de suivre l’appel de Jésus, j’étais étudiante en droit en vue de rentrer dans une école diplomatique. Le Seigneur s’est bien servi de mon attirance pour les différents pays et cultures, pour faire de moi son ambassadrice… au Pérou, en proclamant son amour comme missionnaire.

    Comment est-ce arrivé ? Mon chemin vers la vie consacrée a commencé avec une messe célébrée par la Communauté des Béatitudes à Lisieux. Touchée par la beauté de la liturgie, par la joie des consacrés qui chantaient et dansaient devant Dieu, j’ai tout de suite su que Jésus m’invitait aussi à participer à cette joie.

    Une sœur consacrée m’a donné une brochure de la mission de la Communauté au Pérou. Il faut dire que je cherchais déjà depuis un bon moment un lieu pour faire une expérience missionnaire. C’est là que mon aventure avec Jésus a commencé !

    Après une expérience comme « volontaire », j’ai décidé de rentrer dans la Communauté au Pérou. Après plusieurs séjours dans divers pays au service de l’évangélisation, je suis de retour au Pérou. Je ne peux qu’admirer la fidélité de Dieu, son amour qui me porte et la joie d’avoir donné ma vie à Jésus.

    Je peux voir chaque jour les merveilles que Dieu fait dans la vie des pauvres qui crient vers lui. Jésus est présent : Il console les affligés, Il rend fort les faibles, Il guérit les cœurs brisés, Il donne espérance où il y a découragement. Ma joie, c’est d’être son petit instrument, témoin de sa miséricorde et de la joie qu’il y a de donner sa vie à Jésus !

    Sœur Eva de Jésus

    TANÚVALLOMÁSA

    Jézus Éva nővér

    Osztrák vagyok, és már 22 éve, hogy csatlakoztam a Beatitudes Közösséghez.

    Mielőtt követtem Jézus hívását, joghallgató voltam, aki diplomáciai iskolába akart menni. Az Úr jól használta ki a különböző országok és kultúrák iránti vonzalmamat, hogy az Ő nagykövetévé tegyen… Peruban, misszionáriusként hirdetve az Ő szeretetét.

    Hogyan történhetett ez? A megszentelt élet felé vezető utam egy misével kezdődött, amelyet a Lisieux-i Boldogságok Közösség celebrált. A liturgia szépsége, a megszentelt személyek öröme, akik énekeltek és táncoltak Isten előtt, megérintett, és azonnal tudtam, hogy Jézus meghívott, hogy vegyek részt ebben az örömben.

    Egy felszentelt nővér adott nekem egy brosúrát a Közösség perui missziójáról. Már egy ideje kerestem egy helyet, ahol missziós tapasztalatokat szerezhetek. Itt kezdődött az én kalandom Jézussal!

    Egy “önkéntes” tapasztalat után úgy döntöttem, hogy csatlakozom a perui közösséghez. Több, az evangelizáció szolgálatában különböző országokban eltöltött idő után ismét Peruban vagyok. Csak csodálni tudom Isten hűségét, szeretetét, amely hordoz engem, és azt az örömöt, hogy életemet Jézusnak adtam.

    Minden nap látom, hogy Isten milyen csodákat tesz a hozzá kiáltó szegények életében. Jézus jelen van: megvigasztalja a szenvedőket, megerősíti a gyengéket, meggyógyítja a megtört szívűeket, reményt ad ott, ahol csüggedés van. Az én örömöm az, hogy az ő kis eszköze lehetek, tanúja az ő irgalmának és annak az örömnek, hogy az ember átadja az életét Jézusnak!

    Jézus Éva nővér

    témoignage de

    Sr Maya-Lys of Jesus

    Je m’appelle Maya et je suis libanaise. Jésus est venu me cueillir pendant mes études en finances à 25 ans…

     

    Pendant mon enfance, j’ai reçu une éducation catholique, en partie par mes parents et en partie par mon école. Mais j’ai toujours eu dans mon esprit l’image d’un Dieu lointain, qui est au ciel et qui nous regarde comme s’il regardait un film. Depuis mon adolescence, j’ai suivi un parcours très dynamique dans le scoutisme et diverses activités sportives, avec une vie sociale bien remplie et pleine d’amis. Comme on dit, j’étais “toujours en mouvement” ! Je ne ressentais pas le besoin de faire des pauses pour réfléchir !

    J’ai croqué la vie à pleines dents

    Lorsque j’ai quitté mon pays pour étudier en Belgique, je suis entrée dans une période très difficile à vivre : pour la première fois, j’avais perdu mes repères et mon réseau d’amis. Dans cette solitude – la première rupture dans ma vie – j’ai réalisé que je n’étais pas heureuse. Et beaucoup de questions se sont posées à ce moment-là : qu’est-ce que le vrai bonheur ? Quel est le sens de ma vie ? Pourquoi ce vide en moi ?

    Toujours en Belgique, et en plein questionnement, j’ai fait la connaissance de la Communauté des Béatitudes, où je venais passer les week-ends et les vacances. Quelle joie sur les visages des frères et sœurs, moi qui cherchais le bonheur ! J’ai été interpellé par la vie de prière, l’adoration, la beauté de la liturgie, la vie fraternelle, la communion des états de vie. De séjour en séjour, le Seigneur a parlé à mon cœur, m’a attiré à Lui, j’ai trouvé le bonheur en Lui, ce vide en moi a été rempli d’une présence, de Sa Présence. J’ai découvert un Dieu très proche, pas du tout distant. J’ai été attiré par le culte où j’ai goûté l’amour de Dieu pour moi, où j’ai expérimenté une paix profonde ! L’expérience de Dieu prenait de la place dans mon cœur. De plus en plus, j’avais la certitude que Dieu

    m’aimait d’un amour infini que rien ni personne ne pouvait m’enlever. Cet amour me saisissait de l’intérieur.

    La vocation : l’appel à la Communauté

    Peu à peu est né en moi le désir de me donner à Dieu, en même temps que grandissait mon attirance pour la Communauté. Et mes résistances sont toutes tombées ! J’ai compris que le Seigneur m’appelait à lui donner ma vie dans la Communauté.

    Je suis entrée dans la Communauté en 2013 et j’ai fait mes premiers vœux en 2016. Le 29 mai, je ferai ma profession au Liban. Je rends grâce à Dieu pour le chemin parcouru avec Lui et dans la Communauté. ” L’éternel m’est apparu : Je t’ai aimé d’un amour éternel ; c’est pourquoi je t’attire avec bonté “. (Jr 31.3)

    Je me confie à vos prières pour que l’amour du Christ ne cesse de m’attirer et qu’à mon tour je puisse toujours être fidèle et répondre à son appel quotidiennement avec joie car devant le Seigneur, je désire être une âme joyeuse.

    Sœur Maya-Lys de Jésus

    témoignage de

    Sr Maya-Lys of Jesus

    A nevem Maya, és libanoni vagyok. Jézus eljött értem, amikor 25 évesen pénzügyet tanultam…

    Gyermekkoromban katolikus nevelést kaptam, részben a szüleim, részben az iskolám révén. De mindig is egy távoli Isten képe volt a fejemben, aki a mennyben van, és aki úgy néz ránk, mintha egy filmet nézne. Tizenéves korom óta nagyon dinamikusan haladtam a cserkészet és a különböző sporttevékenységek útján, sűrű, barátokkal teli társasági életet éltem. Ahogy mondani szokták, “mindig mozgásban voltam”! Nem éreztem szükségét, hogy szüneteket tartsak, hogy gondolkodjak!

    Beleharaptam az életbe

    Amikor elhagytam hazámat, hogy Belgiumban tanuljak, nagyon nehéz időszakba léptem: először vesztettem el a tájékozódási pontokat és a baráti hálózatomat. Ebben a magányban – életem első szünetében – rájöttem, hogy nem vagyok boldog. És sok kérdés merült fel abban a pillanatban: mi az igazi boldogság? Mi az életem értelme? Miért ez az üresség bennem?

    Még Belgiumban, a kérdezősködés közepette megismerkedtem a Beatitudes Közösséggel, ahol a hétvégéket és a nyaralásokat töltöttem. Micsoda öröm a testvérek arcán, én, aki a boldogságot kerestem! Kihívást jelentett számomra az imádság, az imádás, a liturgia szépsége, a testvéri élet, az életállapotok közössége. Az Úr tartózkodásról tartózkodásra szólt a szívemhez, magához vonzott, boldogságot találtam benne, ez az üresség bennem megtelt jelenléttel, az Ő Jelenlétével. Felfedeztem egy olyan Istent, aki nagyon közel van hozzám, egyáltalán nem távoli. Vonzott az istentisztelet, ahol megízleltem Isten irántam való szeretetét, ahol mély békességet tapasztaltam! Isten megtapasztalása helyet foglalt el a szívemben. Egyre biztosabb voltam benne, hogy Isten

    olyan végtelen szeretettel szeretett engem, amelyet semmi és senki sem vehetett el tőlem. Ez a szeretet belülről ragadott meg.

    Hivatás: a közösséghez való hívás

    Apránként megszületett bennem a vágy, hogy átadjam magam Istennek, és ezzel egyidejűleg nőtt a Közösség iránti vonzalmam is. És minden ellenállásom elszállt! Megértettem, hogy az Úr arra hív, hogy a Közösségben adjam át neki az életemet.

    2013-ban léptem be a közösségbe, és 2016-ban tettem le az első fogadalmat. Május 29-én Libanonban teszem le a hivatásomat. Hálát adok Istennek azért az útért, amelyet Vele és a Közösségben jártam be. Megjelent nekem az Örökkévaló: “Örökkévaló szeretettel szerettelek téged, ezért kedvességgel vonzalak”. (Jer 31:3)

    Imáitokra bízom magam, hogy Krisztus szeretete ne szűnjön meg vonzani engem, és hogy mindig hűséges legyek, és naponta örömmel válaszoljak hívására, mert az Úr előtt örömteli lélek akarok lenni.

    Jézus Maya-Lys nővére

    témoignage de

    Sr Klara Misericordia

     

    Je suis née au Kazaskhstan… Eh oui, ce n’est pas fréquent de lire en français quelqu’un qui vient de si loin.

    Ma famille n’était pas pratiquante. Avec une maman orthodoxe et un papa musulman, c’était difficile ! A sept ans pourtant, j’ai reçu le baptême orthodoxe. Mais à la maison, on ne parlait jamais de Dieu. C’est le drame du décès de mon frère (j’avais alors 16 ans), qui a commencé à faire cheminer ma famille. La perspective de la vie éternelle était une consolation pour nous.

    Mon parrain, catholique, nous a tous entraînés à l’église. Les prêtres avaient formé une équipe de jeunes à qui ils confiaient de petites missions. Très vite, je passais presque tout mon temps libre à l’église, tout en continuant des études de comptabilité. Je ressentais une grande joie en participant à toutes ces activités (animation de messes, catéchisme, évangélisation, etc.).

    C’est en 1999 que la Communauté des Béatitudes a lancé son premier Festival des Jeunes au Kazakhstan. Au cours d’une veillée de prière, alors que j’avais en tête le projet de me marier, j’ai senti que Jésus m’appelait à la vie consacrée ! La sœur qui a prié pour moi, a dit dans sa prière, exactement ce que je portais dans mon cœur ! Cependant, je lui ai dit : « Juste pour aujourd’hui » ! J’ai demandé à faire un séjour avec d’autres amies dans la maison qui venait de s’ouvrir à Kokchetav. Je me sentais chez moi ! C’est pendant l’adoration, à la chapelle de la Communauté, que j’ai fait LA RENCONTRE avec Jésus et que j’ai éprouvé le grand amour qu’Il avait pour moi.

    Aujourd’hui, après dix-sept ans de vie communautaire, je rends grâce au Seigneur de m’avoir appelée et, chaque jour, je découvre la beauté de la vie consacrée à la Communauté des Béatitudes. La vie avec Jésus est une aventure quotidienne, pleine d’imprévus, de surprises, de bonheur et je rends grâce pour tout ce que le Seigneur ne cesse de faire dans ma vie.

    Si le doute demeure en ton cœur, n’hésite pas, n’aie pas peur, Jésus comblera ton attente et te donnera au centuple !

    Sœur Klara Misericordia

    tanúvallomása

    Sr Klara Misericordia

    Kazahsztánban születtem… Igen, nem gyakran olvasni franciául olyasvalakit, aki ilyen messziről származik.

    A családom nem volt vallásos. Egy ortodox anyával és egy muszlim apával nehéz volt! Hétéves koromban azonban megkaptam az ortodox keresztséget. De otthon soha nem beszéltünk Istenről. A bátyám halálának tragédiája (akkor 16 éves voltam) volt az, ami elkezdte előre mozdítani a családomat. Az örök élet kilátása vigaszt jelentett számunkra.

    Keresztapám, aki katolikus volt, mindannyiunkat elvitt a templomba. A papok fiatalokból álló csapatot alakítottak, akikre kisebb missziókat bíztak. Hamarosan szinte minden szabadidőmet a templomban töltöttem, miközben folytattam a könyvelői tanulmányaimat. Nagy örömöt éreztem, hogy részt vehettem mindezekben a tevékenységekben (misék vezetése, katekézis, evangelizáció stb.).

    1999-ben a Boldogságok Közössége elindította első Ifjúsági Fesztiválját Kazahsztánban. Egy imavirrasztás során, amikor a házasságkötést terveztem, éreztem, hogy Jézus a megszentelt életre hív engem! A nővér, aki imádkozott értem, pontosan azt mondta az imájában, amit a szívemben éreztem! Én azonban azt mondtam neki: “Csak mára”! Megkértem, hogy más barátaimmal együtt lakhassak abban a házban, amely éppen akkor nyílt meg Kokcsetavban. Otthon éreztem magam! A közösségi kápolnában tartott szentségimádás alatt találkoztam Jézussal, és megtapasztaltam, hogy milyen nagy szeretettel van irántam.

    Ma, tizenhét év közösségi élet után hálát adok az Úrnak, hogy elhívott, és minden nap felfedezem a megszentelt élet szépségét a Boldogasszonyok Közösségében. Az élet Jézussal egy mindennapi kaland, tele váratlan eseményekkel, meglepetésekkel és boldogsággal, és hálát adok mindazért, amit az Úr folyamatosan tesz az életemben.

    Ha még mindig kételyek vannak a szívedben, ne habozz, ne félj, Jézus be fogja váltani a várakozásaidat, és százszorosan megadja neked!

    Klara Misericordia nővér

    Sr Thérèse de la Sainte Face

    témoignage de

    Sr Thérèse de la Sainte Face

     

    Je m’appelle Sœur Thérèse de la Ste Face (en référence au visage du Christ, pour les non-initiés). Je suis française originaire de la Guadeloupe (les Antilles),  à la Communauté depuis vingt ans. Jésus est venu me cueillir sur les bancs de l’université à Paris où j’étudiais les mathématiques.

    Depuis l’enfance, j’ai reçu une éducation religieuse de base. Quand j’ai quitté mon île pour des études en France métropolitaine, j’entrais dans une autonomie à tout point de vue et la dimension de la foi n’y a pas échappé : quelle chrétienne étais-je ? Qui était le Christ pour moi ? Quelle place donnais-je à l’Eucharistie dans ma vie ? Etait-ce pour moi simplement une tradition à perpétuer ?

    C’est en plein questionnement que j’ai rencontré un groupe de prière qui a été le canal d’une expérience spirituelle déterminante. J’ai découvert un Dieu vivant et qui n’est pas du tout loin de ce que je vis. Je peux partager deux points de cette expérience : devant Jésus dans l’hostie exposée, j’ai goûté l’amour infini de Dieu pour moi, j’avais rencontré Quelqu’un qui m’aimait et de manière unique. Puis dans un deuxième temps, à travers la prière de quelques membres du groupe de prière, j’ai revu toute ma vie en un instant et j’ai pris conscience de la fidélité de Dieu dans divers moments de ma vie. J’ai touché quelque chose de Dieu, quelque chose de grand et de beau que rien ni personne ne pouvait me ravir. Non seulement j’avais la certitude de l’existence de Dieu, mais je savais de l’intérieur qu’Il était en moi et avec moi.

    Devant un tel Amour, a resurgi dans mon cœur l’appel à la vie religieuse (que je situe à l’âge de 12 ans) : ce désir de donner toute ma vie à Dieu pour L’aimer et faire connaitre Son Amour.

    Durant le temps de discernement qui suivit, je rencontrai à la faculté, de façon providentielle, une personne qui se rendait à la Communauté des Béatitudes pour une retraite. C’est ainsi que je décidai de m’y rendre aussi pour essayer de comprendre la volonté de Dieu.

    J’ai été frappée par la liturgie, la ferveur de la louange de cette communauté, la qualité de la vie fraternelle, la beauté de Dieu qui émanait dans cette simplicité de vie, ainsi que l’ouverture à l’évangélisation. J’ai donc choisi la Communauté car il me semblait que le grand désir que j’avais de me donner à Dieu pouvait se concrétiser dans ce choix de vie où contemplation et mission s’entremêlaient de manière forte. Et je n’ai pas été déçue !

    Pour moi, la vie religieuse est un moyen pour aimer pleinement. Une voie qui montre que Dieu existe et que cela vaut la peine de Lui consacrer toute sa vie. Chaque jour, j’apprends à me laisser faire et éclairer par Dieu, à être de mieux en mieux disponible pour Le faire connaitre et  aimer.

    “Le vent souffle où il veut et tu entends sa voix, mais tu ne sais pas d’où il vient ni où il va. Ainsi en est-il de quiconque est né de l’Esprit” (Jn 3, 8). Suivre le Christ c’est une aventure : se laisser sans cesse surprendre par Dieu et rester ouvert à la nouveauté de l’Esprit…

    Sœur Thérèse de la Sainte Face

    Sr Thérèse de la Sainte Face

    TANÚVALLOMÁSA

    Sr Thérèse de la Sainte Face

    A nevem Szent Arcú Teréz nővér (a beavatatlanok számára Krisztus arcára utalva). Francia vagyok, Guadeloupe-ról (Nyugat-Indiából) származom, és húsz éve vagyok a Közösségben. Jézus eljött értem a párizsi egyetem padjaiba, ahol matematikát tanultam.

    Gyermekkorom óta alapvető vallási nevelésben részesültem. Amikor elhagytam a szigetemet, hogy a francia szárazföldön tanuljak, minden tekintetben autonóm lettem, és a hit dimenziója sem maradt ki ebből: milyen keresztény voltam? Ki volt Krisztus számomra? Milyen helyet adtam az Eucharisztiának az életemben? Vajon ez egyszerűen csak egy hagyomány volt, amit tovább kell vinni?

    E kérdésfeltevés közepette találkoztam egy imacsoporttal, amely egy meghatározó lelki élmény csatornája volt. Felfedeztem egy élő Istent, aki egyáltalán nem áll távol attól, amit én tapasztalok. Két dolgot tudok megosztani ebből az élményből: mielőtt Jézus a gazdatestben kitett, megízleltem Isten végtelen szeretetét irántam, találkoztam Valakivel, aki szeretett engem, mégpedig egyedülálló módon. Aztán egy második lépésben, az imacsoport néhány tagjának imája által, egy pillanat alatt újra láttam az egész életemet, és tudatára ébredtem Isten hűségének életem különböző pillanataiban. Megérintettem valamit Istentől, valami nagyszerűt és szépet, amit senki és semmi nem vehet el tőlem. Nemcsak Isten létezéséről voltam biztos, hanem belülről tudtam, hogy Ő bennem és velem van.

    Az ilyen Szeretet láttán újra felbukkant a szívemben a hívás a vallásos életre (amit 12 éves koromban tettem): ez a vágy, hogy egész életemet Istennek adjam, hogy szeressem Őt és megismertessem az Ő Szeretetét.

    Az ezt követő megkülönböztetés ideje alatt a tantestületben találkoztam egy olyan személlyel, aki a Beatitudes Közösségbe készült lelkigyakorlatra. Ezért úgy döntöttem, hogy én is odamegyek, hogy megpróbáljam megérteni Isten akaratát.

    Lenyűgözött a liturgia, e közösség buzgó dicsőítése, a testvéri élet minősége, Isten szépsége, amely az élet egyszerűségéből sugárzott, valamint az evangelizációra való nyitottság. Azért választottam a Közösséget, mert úgy tűnt, hogy az a nagy vágyam, hogy átadjam magam Istennek, konkretizálódhat ebben az életformában, ahol a szemlélődés és a küldetés erősen összefonódik. És nem csalódtam!

    Számomra a vallásos élet a teljes szeretet útja. Egy olyan út, amely megmutatja, hogy Isten létezik, és hogy érdemes neki szentelni az egész életünket. Minden nap megtanulom, hogy engedjem, hogy Isten vezessen és megvilágosítson, hogy egyre inkább elérhető legyek, hogy megismertessem és megszeressem Őt.

    “A szél ott fúj, ahol akar, és hallod a hangját, de nem tudod, honnan jön, vagy hová tart. Így van ez mindenkivel, aki a Lélektől született” (Jn 3:8). Krisztust követni kaland: engedni, hogy Isten állandóan meglepjen, és nyitottnak maradni a Lélek újdonságára…

    Thérése nővér a Szent Arcról

    témoignage de

    Sr Claire d'Assise

    Je suis d’origine anglaise, et de nationalité néo-zélandaise.

    J’avais seize mois lorsque nous avons quitté l’Angleterre pour la Nouvelle-Zélande, pays pour lequel mon père a eu un coup de cœur lors de ses voyages maritimes.

    Jeune, j’avais des aspirations plutôt artistiques, avec une attirance pour les beaux-arts. Ce rêve n’a pas pu être réalisé pour différentes raisons. J’ai fait plusieurs formations qui m’ont permis de travailler, tout en cherchant ma vocation. A l’époque je m’orientais déjà vers la vie consacrée… mais où ?

    Il fallait attendre l’heure de Dieu ! Cette attente, un peu douloureuse, a été un apprentissage nécessaire pour ne pas faire demi-tour devant les silences de Dieu. Après six ans de recherche, la réponse est venue. On faisait circuler dans un groupe de prière une vidéo sur une « nouvelle communauté » en France. Un couple allemand/néo-zélandais, qui fréquentait « cette communauté » en Allemagne, voulait la faire connaître en NZ. Voilà que je découvrais des jeunes vivant une vie de prière intense, et avec en plus, la présence d’artistes consacrées ! Je découvrais ainsi la « Communauté des Béatitudes ».

    Il fallait quelque chose d’un peu particulier, un je ne sais quoi d’assez fort pour convaincre une âme plutôt timide à tout quitter ; famille, travail, pays, culture, langue, pour suivre l’appel de son cœur et partir au large, vers l’inconnu.

    Aujourd’hui c’est la gratitude qui habite mon cœur. En Lui j’ai appris une vie nouvelle, ample, libre ; la vie du Royaume. Je suis devenue citoyenne de ce Royaume, cherchant le chemin de mon cœur pour y habiter encore plus profondément et pour le communiquer autour de moi.

    Je donnerai ce conseil : ne pas cesser d’écouter les aspirations de notre cœur : ce sont les désirs que Dieu met en nous, et Il peut tout, car Il est avec nous et pour nous !

    Sœur Claire d’Assise

    tanúvallomása

    Sr Claire d'Assise

    Angol származású vagyok, és új-zélandi állampolgár.

    Tizenhat hónapos voltam, amikor Angliából Új-Zélandra indultunk, abba az országba, amelybe apám a tengeri útjai során beleszeretett.

    Fiatalon meglehetősen művészi ambícióim voltak, vonzódtam a képzőművészethez. Ez az álom különböző okok miatt nem valósulhatott meg. Számos képzésen vettem részt, amelyek lehetővé tették, hogy dolgozzak, miközben kerestem a hivatásomat. Akkoriban már a megszentelt élet felé néztem… de hová?

    Meg kellett várnom Isten idejét! Ez a várakozás, amely kissé fájdalmas volt, egy szükséges tanulási folyamat volt, hogy ne forduljunk vissza Isten hallgatása előtt. Hat év keresés után jött a válasz. Egy franciaországi “új közösségről” szóló videót terjesztettek egy imacsoportban. Egy német/új-zélandi házaspár, akik Németországban jártak “ebbe a közösségbe”, szerették volna népszerűsíteni azt Új-Zélandon. Itt fiatalokat fedeztem fel, akik intenzív imaéletet éltek, ráadásul megszentelt művészek jelenlétével! Felfedeztem a “boldogságok közösségét”.

    Valami különleges kellett hozzá, valami elég erős ahhoz, hogy egy meglehetősen félénk lelket meggyőzzön arról, hogy elhagyjon mindent: családot, munkát, országot, kultúrát, nyelvet, hogy kövesse szíve hívását, és elinduljon a mélybe, az ismeretlen felé.

    Ma a hála lakozik a szívemben. Őbenne tanultam meg egy új, bőséges, szabad életet; a Királyság életét. Ennek a Királyságnak a polgárává váltam, keresem szívem útját, hogy még mélyebben lakhassak ott, és hogy ezt közöljem a körülöttem élőkkel.

    A következő tanácsot adnám: ne hagyjuk abba a szívünk vágyainak meghallgatását: ezeket a vágyakat Isten ülteti belénk, és Ő bármit megtehet, mert velünk és értünk van!

    Assisi Klára nővér

    témoignage de

    Sr Claudia de l'Agneau de Dieu

    Je m’appelle Sr Claudia de l’Agneau de Dieu. J’ai grandi non loin de Saint Gall en Suisse. Avant d’entrer en 2010 à la Communauté des Béatitudes à Zug, j’ai fait des études de théologie.

    A l’âge de dix-sept ans j’ai eu la chance de faire une rencontre personnelle avec Dieu. J’ai alors ressenti une joie et une paix que je n’avais jamais connues avant !

    Après cette découverte de l’amour de Dieu pour moi j’ai voulu me mettre au service du Seigneur et passer du temps avec Lui dans la prière. Je le cherchais entre autres en m’investissant dans l’organisation des JMJ en Suisse. Louer Dieu en jouant du piano avec d’autres jeunes dans un groupe de louange me procurait toujours beaucoup de joie.

    Durant mes études, une question me travaillait continuellement: « Suis-je appelée à fonder une famille et à me mettre au service d’une paroisse ou bien suis-je appelée à la vie consacrée ? » J’appréciais la beauté du mariage et j’aimais beaucoup les enfants. Mais au fond, l’attirance pour la vie consacrée était la plus forte. J’ai alors demandé au Seigneur des signes concrets pour recevoir une lumière.

    Pour mieux connaître le quotidien d’un monastère j’ai vécu un an chez les Filles de la Croix à Rome. Touchée par la lecture de la Parole de Dieu et le témoignage des sœurs, mon désir de consacrer ma vie au Seigneur grandissait toujours plus en moi. Mais dans quelle communauté aller ? J’en visitais plusieurs à Rome, mais il y en avait tellement … de toutes sortes et de toutes les couleurs ! Alors, comment faire ? Mon accompagnateur spirituel me conseilla de noter tous les éléments importants survenus dans ma vie et ma prière personnelle. À ma plus grande surprise et avec beaucoup de joie j’ai réalisé que tout ce que j’avais écrit dans ma liste correspondait au charisme de la Communauté des Béatitudes : la beauté de la liturgie, l’adoration quotidienne du Saint-Sacrement, la vie fraternelle entre les sœurs, les frères et les membres laïcs, ainsi que la fidélité à l’Église universelle !

    Aujourd’hui, à 32 ans, je suis sœur à la communauté en Suisse et j’ai prononcé les vœux définitifs le 8 décembre 2018. Je suis très heureuse d’appartenir totalement au Seigneur. À Zug nous sommes une quinzaine de frères, sœurs et laïcs. Un des apostolats principaux du foyer est la nouvelle évangélisation auprès et avec les jeunes, dans lequel je suis impliquée. Toutefois notre première mission est la prière.

    Confiante, je remets mon avenir dans les mains du Seigneur. Il est tellement bon ! Jusqu’à présent il a dépassé toutes mes attentes. Chaque jour nouveau est l’occasion pour moi de découvrir son amour délicat, jusque dans les plus petits détails du quotidien.

    La vie avec Lui  vaut vraiment la peine !

    Sœur Claudia de l’Agneau

    tanúvallomása

    Sr Claudia de l'Agneau de Dieu

    A nevem Claudia nővér az Isten Bárányának nővérétől. A svájci St. Gallentől nem messze nőttem fel. Mielőtt 2010-ben csatlakoztam a zugi Beatitudes Közösséghez, teológiát tanultam.

    Tizenhét éves koromban lehetőségem volt személyes találkozásra Istennel. Olyan örömöt és békét éreztem, amilyet még soha nem ismertem!

    Miután felfedeztem Isten irántam való szeretetét, az Úr szolgálatába akartam állni, és időt akartam tölteni vele imádságban. Ennek egyik módja az volt, hogy részt vettem a svájci világimanap szervezésében. Istent dicsőíteni zongorázva más fiatalokkal egy istentiszteleti csoportban mindig nagy örömet okozott nekem.

    Tanulmányaim során állandóan feltették nekem a kérdést: “Arra vagyok hivatott, hogy családot alapítsak és egy plébánián szolgáljak, vagy a megszentelt életre?”. Nagyra értékeltem a házasság szépségét, és szerettem a gyerekeket. De legbelül a megszentelt élet iránti vonzalom volt a legerősebb. Ezért konkrét jeleket kértem az Úrtól, hogy fényt kapjak.

    Hogy jobban megismerjem egy kolostor mindennapi életét, egy évet töltöttem a Kereszt Leányainál Rómában. Isten Igéjének olvasása és a nővérek tanúságtétele által megérintve egyre jobban nőtt bennem a vágy, hogy életemet az Úrnak szenteljem. De melyik közösségbe menjek? Többet is meglátogattam Rómában, de annyi mindenféle és mindenféle színű volt! Tehát, mit tegyünk? A lelki vezetőm azt tanácsolta, hogy írjam le az összes fontos dolgot, ami az életemben történt, és a személyes imámat. Nagy meglepetésemre és örömömre rájöttem, hogy minden, amit a listámra írtam, megfelel a Boldogságok Közösségének karizmájának: a liturgia szépsége, a mindennapos szentségimádás, a testvérek, testvérek és laikus tagok közötti testvéri élet, valamint az egyetemes Egyház iránti hűség!

    Ma, 32 évesen, a közösség nővére vagyok Svájcban, és 2018. december 8-án tettem végső fogadalmat. Nagyon boldog vagyok, hogy teljesen az Úrhoz tartozom. Zugban körülbelül 15 testvér, nővér és laikus vagyunk. A ház egyik fő apostolsága az új evangelizáció a fiatalok körében és a fiatalokkal, amelyben én is részt veszek. Az első küldetésünk azonban az imádság.

    Bizalommal bízom a jövőmet az Úr kezébe. Ő annyira jó! Eddig minden várakozásomat felülmúlta. Minden új nap egy lehetőség számomra, hogy felfedezzem az Ő szelíd szeretetét, még a mindennapi élet legapróbb részleteiben is.

    A Vele való élet tényleg megéri!

    Claudia, a Bárány nővére