06
Júl

Tábor Hegyi Napok 2022

RENDEZ-VOUS LE 6 július 2022
thn2022

Nagy örömmel hirdetjük Nektek, hogy idén nyáron ismét megszervezzük a #TáborHegyiNapokat!

A szokásosnál korábban, és rövidebb formában: 2021. július 8–11. között, csütörtök estétől vasárnap délig várunk Titeket Homokkomáromban, hogy közösségben, imában és jókedvben tölthessük együtt ezt a pár napot!

🗣 A tábor mottója: „Atyám, átadom magamat neked!” (Boldog Charles de Foucauld). Az idei előadónk pedig  Orosz Lóránt ferences atya lesz. 

 👥 Korhatár: 16-35 év

A korábbi évekhez képest lesz néhány újdonság:

📅 Az idei tábor kivételesen csütörtökön kezdődik. Ezt a rutinos téháenezőknek mondjuk, nehogy megszokásból hamarabb érkezzenek! 🙂

🕛 Szintén újdonság, hogy csak a tábor teljes idejére tudtok regisztrálni, csütörtöktől vasárnapig. Érkezés csütörtökön legkésőbb 23 óráig!

🦠 FONTOS! A tábort az aktuális járványügyi előírásoknak megfelelően szervezzük meg. Jelen állás szerint csak védettségi igazolvánnyal tudsz részt venni, ennek hiányában nem fogadhatunk a táboron!

⛺️ A járványügyi helyzetre való tekintettel, csak saját sátorban tudtok majd aludni, amit ti hoztok és ti állítotok fel, így el tudjátok dönteni, hogy kivel osztoztok a sátratokon, így is vigyázva egymásra. A táborban a házaspárok kivételével a lányok és a fiúk külön sátorban alszanak. 

🛏 Amennyiben nem szeretnél sátorban aludni, lehetőséged van szállás és reggeli nélkül regisztrálni a táborra. Ebben az esetben javasoljuk, hogy keresd fel a nagykanizsai piarista kollégiumot, ahol kedvezményes áron tudsz szobát foglalni jún. 30-ig a gazdasagi@nagykanizsa.piarista.hu címen (fizetés előre utalással, szintén jún. 30-ig).  

REGISZTRÁLNI ezen a linken tudtok JÚNIUS 24-IG.

ℹ️ Figyeljétek a THN Facebook-oldalát, ahol folyamatosan frissítjük az infókat. 

Étkezés:

A jelentkezés során lehetőség van diétás (glutén-, laktóz-, és tejfehérjementes) menüt kérni. Kérjük, hogy gluténérzékenység esetén „kenyérnek valót” hozz magaddal. Fontos: sajnos csak enyhén gluténérzékenyeknek tudunk étkezést biztosítani, és a táborban nincs lehetőség egyénileg főzni! 

Részvételi díjak:

  • Szállás saját sátorban, teljes ellátással: 20.500 Ft
  • Jelentkezés szállás és reggeli nélkül: 17.500 Ft
  • Vasárnap déli úticsomag ára: +1.300 Ft

Előleg: A részvételi díjból kérünk, hogy 10.000 Ft előleget fizess be az UniCreditnél vezetett bankszámlaszámunkra. Befizetési határidő: 2021. június 24. (csütörtök). Jelentkezésed csak az előleg befizetésével együtt érvényes!

A befizetésekről kötelező számlát írnunk. A jelentkezés során kérjük, hogy add meg annak a pontos (állandó) lakcímét, akinek a bankszámlájáról érkezik majd az előleg!

Fontos! Változott a számlaszámunk: 10918001-00000085-33570001 (UniCredit)

Név: Nyolc Boldogság Közösség

A megjegyzés rovatban tüntesd fel: „NévTHNelőleg” (A vezetéknevedet írd ki, a keresztnévnél elég egy rövidítés. Pl. Bognár Attila előlegbefizetése: BognárATHNelőleg). Egyszerre elutalhatod a teljes részvételi díjadat is, ez esetben a megjegyzés rovatba azt írd: „NévTHNteljes”.

Amikor megérkezett hozzánk az utalásod, visszaigazolásként e-mailben egy e-számlát fogsz kapni.

Az előlegen felüli összeget a helyszínen tudod majd befizetni, készpénzzel vagy bankkártyával.

Lehetőséged van arra is, hogy adománnyal támogasd egy-egy táborozó részvételét. Az adomány összege bármekkora lehet, és utalhatod a saját előlegeddel egyszerre. Ez esetben kérünk, hogy az utalásnál – a neved mellett – tűntesd fel a saját befizetésed és az adomány összegét is! (Pl.: 10000 Ft BognárATHNelőleg, 2000 Ft adomány)

Amennyiben mégsem tudsz részt venni a táboron, kérünk, ezt jelezd a taborhegyinapok@nyolcboldogsag.hu e-mail címen. Ez nagy segítség nekünk! Lemondás esetén csak az előlegen felüli összeget tudjuk visszautalni.

Ha valamilyen rendkívüli helyzet miatt mégsem tudjuk megtartani a tábort, a teljes befizetett összeget visszautaljuk.

🙏 Már nagyon várunk benneteket; kérünk, addig is oszd meg másokkal is a jó hírt, és a legfontosabb: imádkozz velünk együtt a táborért!

A 2019-es tábor összefoglaló filmjét itt találjátok:

Catégorie d'évènement

Fiataloknak

Maison

Informations et inscriptions

Lieu

Contact

Téléphone

Prochains évènements QUI PEUVENT VOUS INTÉRESSER

2021. augusztus 6-8. „Szent József és az Eucharisztia” Előadók: Versegi Beáta Mária CB és Csernai Balázs Helyszín: Veszprémi Érseki Hittudományi Fősikola Minden (…)
couples hongrois

Je souhaite recevoir vos newsletters

    *Vous pouvez vous désabonner à tout moment en bas de chaque email (lire la politique de confidentialité).

    “Votre don sera reçu par la Fondation pour le Clergé, en faveur de la Communauté des Béatitudes et les données recueillies sur le formulaire de don serviront aux communications de la Communauté des Béatitudes et de la Fondation pour le Clergé.”