Isteni Irgalom Alapítás

Budapest, Magyarország

A budapesti Örökimádás-templom – az egész napos szentségimádás biztosítása által – több mint száz éve arról tanúskodik a főváros és az egész ország előtt, hogy az Eukarisztiában Jézus valóságosan jelen akar lenni az emberek számára. Közösségünk 2006 őszén érkezett ide, hogy imádságos jelenétünkkel és tevékeny szolgálatunkkal válaszoljunk a köztünk lévő Jézus szeretetére és igyekezzünk azt megismertetni másokkal is. A Közösség mindhárom ága jelen van a házban. Sok szolgálatunkban segítségünkre vannak a Bárány Barátai és a lelkészségen működő csoportok tagjai.

Ha keresed a választ a következő kérdésekre: Vajon a nagyvárosi forgatagban van-e esély a megállásra? A zaklatott hétköznapokban lehet-e megízlelni a békét? A város zajától körülvéve létezhet-e a csend oázisa? Látogass be templomunkba!

A budapesti közösség tagjai az evangelizáció, a képzés és az együttérzés szolgálatában tevékenykednek a következő területeken: szentségek felvételére való előkészítés (katekumenátus, jegyesoktatás), teológiaoktatás, lelkikísérés, lelkigondozás, imaestek és lelki napok szervezése, az Eukarisztia tiszteletét előmozdító Központi Oltáregyesület munkájában való részvétel, imacsoportok és bibliakör vezetése, szegényekkel való foglalkozás.

A Közösség iránt érdeklődőket várjuk liturgiáinkra és egyéb programjainkra. Személyes találkozásra és időpont egyeztetésre a liturgiák után van lehetőség.

Egész évben csendes szentségimádás:

Hétköznap: 8:00–17:40    Vasárnap: 12:00–17:40

Minden hónap 2. csütörtökén 18:35-től éjszakai szentségimádás péntek 8:00 óráig.

Szentmisék: Hétköznap: 18:00     Vasárnap: 9:00, 11:00, 18:00

Reggeli dicséret: Vasárnap: 8:15

Esti dicséret: Hétfő, szerda: 18:35    Szombat, vasárnap: 18:50

Az adventi liturgikus rend megtalálható: www.orokimadas.hu

 

AZ ÖRÖKIMÁDÁS-TEMPLOM HONLAPJA

“Votre don sera reçu par la Fondation pour le Clergé, en faveur de la Communauté des Béatitudes et les données recueillies sur le formulaire de don serviront aux communications de la Communauté des Béatitudes et de la Fondation pour le Clergé.”

Previous
Next