Dicsőítés és karizmák

Krisztus már a keresztségben mindnyájunkat új teremtménnyé tett, hogy az Atya dicsőségére éljünk.

Ezért az Egyháztól kapott hit lendületében, Krisztus Testének mennyei és földi tagjaival egységben örömünket leljük Isten dicsőítésében azért, ami Ő, és a hálaadásban mindazért, amit tesz.

Himnuszainkkal és öröménekeinkkel Isten Nevét akarjuk megszentelni. Isten Országát elővételezve a mennyei dicsőítésbe szeretnénk bekapcsolódni a szépség, az öröm és a lelkesedés által.

Liturgiáinkban nyitottak vagyunk a karizmatikus megnyilvánulásokra: a spontán imára, a nyelvénekre és a szabad dicsőítésre. A karizmák gyakorlását a Szentlélekre figyelmesen különböztetjük meg mindenki javára és épülésére, hogy az erősek megszégyenüljenek Isten bölcsessége által.

„A karizmák, akár rendkívüliek, akár egyszerűek és szerények, a Szentlélek kegyelmei, melyeknek közvetlenül vagy közvetve egyházi haszna van, amennyiben az Egyház épülésére, az ember javára és a világ szükségleteinek enyhítésére vannak rendelve. A karizmákat hálával kell fogadnia annak, aki kapja, de ugyanígy az Egyház minden tagjának is. Csodálatos kegyelmi gazdagságot jelentenek Krisztus egész testének apostoli életereje és életszentsége számára […]”. KEK 799-800